"Amikor először voltam éhes, tiltakoztam, hogy beálljak a sorba"

Közép-Magyarország

2009. december 24. csütörtök, 16:02

Írta: Buzás Endre

0 Hozzászólások

Hajléktalanok, kisemmizett szülők és szegény kisnyugdíjasok is sorban állnak a karácsonyi ételosztásokon. Van, aki a csicskasor elől menekül, van, akinek a gyógyszerek mellett már nem futja ételre. A Blaha Lujza téri ételosztásra várakozókkal beszélgetve az is kiderült, milyen könnyen az utcára kerülhet valaki, ahonnan igazából már nincs visszaút. A hirtelen jött melegben a tócsákat kerülgetve kígyózik a sor karácsony előtt egy nappal, a délutáni szürkületben a Blaha Lujza téren Budapesten, a Krisna tudatú hívők ételosztó furgonja körül. Becslésünk szerint hatvan-hetven összegyűlt között egyaránt látni öreget, fiatalt, nagyon lepusztult állapotban lévőt, az utcán tengődőt, vagy éppen frissen oda került hajléktalant.

Az egyik középkorú férfi azt mesélte, tizenöt évig dolgozott feketén építkezéseken, miközben albérletben lakott, de legutóbbi munkaadója több havi bérrel csapta be, így tartalékok híján ez bőven elég is volt ahhoz, hogy az utcára kerüljön.

A legtöbben azért ránézésre mégis a melodramatikus kifejezéssel élve "tisztes szegénységben élők", vagy éppen a már a teljes egzisztenciális ellehetetlenülés szélén állók, de magukat valahogy még tartani akarók vannak.

Ilyen például Szekeres Tiborné is, aki viseltes ruhában várakozó beszélgetőtársaihoz képest jobban öltözöttnek számít hosszú fekete kabátjában, szőrmesapkájában, az arcára még némi smink is jutott az idős hölgynek. Mint elmondja, a Kőbányai Gyógyszergyárban volt vegyész, és nagyon jól keresett. Aztán amikor a 80-as években nyugdíjba ment, kiderült, hogy az ellátásba csak az alapfizetését számolták bele, a kétfajta prémiumot, ami igazán megdobta a pénzét nem.

Megélni havi 23 ezer forintból

Így 2080 forintos havi jövedelem után kap nyugdíjat, most 48 ezer forintot, amiből 25 ezer kapásból elmegy a gyógyszereire – a többiből kellene magát eltartania, és beteg fiáról gondoskodnia. Nem csoda, hogy idős kora ellenére még igyekszik dolgozni, persze erre alig van lehetősége. Korábban évekig egy környékbeli élelmiszerbolt szórólapját osztogatta itt a téren, háromszáz forintos órabérért, amit soha nem kapott kézhez, levásárolhatta. Most azonban már ez sincs.

(Galéria egy ételosztásról. Fotók: Magócsi Márton)

Fiával az asszony sógornőjénél laktak, kérdésemre, hogy hogy veszett el az otthonuk, csak annyit mond, hogy a férje és a fia korábban közös vállalkozást akart indítani, de aztán a csődben még a lakás is elúszott. A férjét már régen eltemette.

Évek óta idejár már. "Tudja, amikor először voltam nagyon éhes, és egy ismerősöm mondta, hogy itt ételt osztanak, tiltakoztam, hogy nem, ez velem nem fordulhat elő, ilyet csak a filmekben látni. Aztán mégis eljöttem, láttam, hogy tisztességesen bánnak az emberekkel, és azóta ide járok. A szüleim művelt emberek voltak, nagyon jó nevelést kaptam, jó munkám volt, meg sem fordult a fejemben, hogy ide jutok. Hogy hogy tudom ezt elviselni? Úgy, hogy bele sem gondolok a helyzetembe, mert csak megőrülnék".

Miklós szintén úgy érezhette, hogy soha nem lesznek anyagi gondjai, amikor 1984-ben taxizni kezdett Debrecenben. A 69 éves férfi felépített egy szép családi házat, majd a fia nevére íratta az egészet, "hogy ha meghalok, ne kelljen neki örökösödési adót fizetnie". Hiba volt. A fiatalembert ugyanis Miklós temette el, a fiú felesége pedig hamarosan kitúrta őt a házból. A férfi ezután egy barátjánál talált menedéket, de szeretett volna szociális otthonba költözni, helyet azonban belátható időn belül csak egy szombathelyi intézményben kapott.

"Hiába az ország másik vége, fogtam magam, felültem a vonatra, elmentem. Mikor mennék be a bőröndömmel, éppen jött ki valaki, és azt kérdezte: ’Mi van, maga is jött ide meghalni?’ – na ezek után sarkon fordultam, és visszamentem Debrecenbe".

Utca vagy csicskáztatás

A baráthoz azonban már nem akart másodszor is beköltözni, így hamarosan Berettyóújfalura került egy tanyára. "Először minden rendben volt. Tisztességesen beszéltek, bántak velem, de persze meg is csináltam mindent, amit csak kellett a ház körül. Kaszáltam, állatokat gondoztam, megjavítottam, ami elromlott" – mondja, a helyzet azonban fokozatosan egyre rosszabbra fordult, és Miklós egy idő után a klasszikus csicska-szerepben találta magát. "Akkor már vertek is, ha valami nem tetszett nekik, egy perc nyugtom sem volt".

Nem tűrte azonban sokáig, egy alkalommal, amikor biciklin kellett volna vízért mennie, fogta magát és megszökött. "A Budapestre vezető vasút mentén eltekertem a Berettyóújfalu utáni első állomásig. Ott bementem egy kocsmába, eladtam a biciklit, a pénzből meg feljöttem, azóta itt élek". Kezdetben szállókon lakott, most egy ismerősénél, de a szavaiból kitűnik, hogy enyhén szólva nem felhőtlen a viszony.

"A lakhatásért cserébe mindent meg kell csinálnom. Én takarítok, ha tévét néz, én viszek be neki egy pohár vizet, sétáltatom a kutyáját. Egy földre terített szivacson alszom. Bevallom nem nagyon szeretek ott lakni, ha lehet, inkább az utcát járom" – mondja. Már ő is évek óta itt áll sorba ételért. Abban bízik, karácsony napján kapnak majd valamilyen ajándékcsomagot.

Budapesten egyébként ezekben a napokban több tízezer adag ételt kiosztanak különböző karitatív szervezetek – mondta el a Hírszerzőnek Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat vezetője, hozzátéve, hogy pontos számokat valószínűleg senki nem tud mondani, hiszen a kezdeményezések egymástól függetlenek, összesített adatok nem állnak rendelkezésre. Mindez azonban a karácsonynak is köszönhető, így januárra-februárra, amikor az utcán élők utolsó fizikai tartalékaikat kezdik felélni, jelentősen lecsökken ez a szám.

Marad a túlélés, bármi áron.