Közép-Magyarország

Meghitt ünnepséget rendeztek a ceglédi hajléktalanszállón. A fedél nélkül maradtak és a szolgálat munkatársai énekkel, versekkel kívántak boldog karácsonyt. Minden lakó kapott ajándékcsomagot, amelyben leginkább gyümölcs, tartós élelmiszer és édesség kapott helyet.
Sajnos idén télen is teltház van a ceglédi hajléktalan szállón. Sõt, a tapasztalatok szerint egyre több ember kerül nehéz helyzetbe, akik otthonukat elveszítve utcára kerülnek. Sok esetben családjuk is elfordul tõlük, így teljesen egyedül, hajlék és jövedelem nélkül kell szembenézniük a világgal. A bajban viszont nem maradnak egyedül, a hajléktalanszállókon menedéket találhatnak. És a karácsony az itt élõknek is karácsony. A Dugonics utcai intézmény vezetõje köszönetet mondott mindazon vállalkozóknak, magánszemélyeknek, akik adományaikkal segítettek, hogy az itt élõk ünnepe még szebb lehessen.
HALLA FERENC, vezetõ, Vöröskereszt Hajléktalanokat ellátó Intézmény: Hálát adunk a Jó Istennek, hogy itt lehetünk, abban az értelemben, hogy segítséget tudunk nyújtani a rászoruló embernek, így karácsony ünnepén köszönetet mondunk azon embereknek, akik támogatásukkal, adományaikkal segítik az életünket.
Az ajándékok átadása elõtt ünnepi mûsorral kedveskedtek egymásnak a lakók. A legtöbben versben fejezték ki érzéseiket.
A szolgálat részérõl Asztalos László mondott ünnepi köszöntõt.
ASZTALOS LÁSZLÓ, munkatárs, Vöröskereszt Hajléktalanokat ellátó Intézmény: Itt már ma karácsony van és ünnepel a szeretet, mi vagyunk a családotok, átvesszük a szerepet, tudjuk, hogy a helyzete mindenkinek nehéz és amiben segíthetünk majdnem mindig kevés.
Minden lakó kapott ajándékcsomagot is, amelyet a szolgálat munkatársai úgy állítottak össze, hogy mindenki kapjon édességet és gyümölcsöt is. A karácsonyi ünnepség végén meleg étellel vendégelték meg a fedél nélkül maradtakat. A vacsora elõtt azonban közös énekléssel kívántak egymásnak boldog ünnepeket.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2133

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:300

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3338

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com