Közép-Magyarország

Az elmúlt napok rendkívül hideg időjárása miatt a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) rendkívüli intézkedéseket léptetett életbe; az új férőhelyek megnyitásának, a nyitva tartás meghosszabbításának és a gondozói létszám növelésének köszönhetően továbbra sem maradhat egyetlen rászoruló sem fedél nélkül a fővárosban - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-t.

A BMSZKI megfelelően felkészült az idei, rendkívül hideg télre, már az újév első napjai óta fokozatosan bővíti szolgáltatásait és szélesíti tevékenységét a fővárosi hajléktalanok krízis-ellátása, a szükséges szolgáltatások biztosítása, illetve az utcai fagyási esetek minimalizálása érdekében - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A közlés szerint az elmúlt időszakban a BMSZKI mind a 12 telephelyén és a gondozószolgálatnál is megerősítette a dolgozói létszámot, meghosszabbította az éjszakai, az utcai és az egészségügyi szolgálat munkaidejét, a lábadozó pedig folyamatosan fogadja a fagyási sérülést szenvedett embereket.

Mint olvasható, jelenleg a nappali melegedők és az éjjeli menedékhelyek időszakos férőhelyeit nyitják meg, de további férőhelyek és szállást nyújtó telephelyek megnyitására is felkészültek. Elindult az "első befogadóhely" program is, amelynek keretében nemcsak az éjjeli menedékhelyről, hanem közvetlenül az utcáról is átmeneti szállóra kerülhetnek a hideg elől menekülők.

A segítő szakemberek eddig több mint 1.000 hajléktalannak adtak be influenzaoltást, emellett minden szállást nyújtó és ellátó helyen forró teát és többletélelmiszert kapnak a rászorulók - írták. A közleményben kitértek arra, hogy az elmúlt éjszaka folyamán a Menhely Alapítvány azonnal elérhető éjjeli menedékhelyeit összesen 1.383-an vették igénybe Budapesten, ez hozzávetőleg 88 százalékos kihasználtságot jelent.

Hozzászólások  

 
0 #2 VÁ: Támadnak a mínuszok: "egyetlen rászoruló sem maradhat fedél nélkül"Buzás Endre 2010-01-25 20:03
Eddíg 7 embert nem tudtam beengedni, akinek van tsz papírja fogadja a dózsa. kint -7 fok van
Idézet
 
 
+6 #1 VÁ: Támadnak a mínuszok: "egyetlen rászoruló sem maradhat fedél nélkül"Buzás Endre 2010-01-25 19:15
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2133

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:300

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3338

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com