Az elmúlt napok hideg időjárása azokat is megviselte, akik fűtött otthonaikban várják a mínuszokat – az utcákon éjszakázók esetében azonban nemcsak komfortérzetről, de sokszor emberéletekről is szól a fagypont alatti hőmérséklet. Ezt jelzi a tény, miszerint Budapesten 88, míg országos szinten 90 százalékos kihasználtsággal működtek vasárnapról hétfőre virradóra az éjjeli menedékhelyek. Matlári Ferenc, a Menhely Alapítvány szóvivője lapunknak elmondta: a megyei és a Budapestért és Pest megyéért felelős diszpécserek naponta egyeztetik adataikat, ennek alapján tudnak ugyanis tervezni arra az esetre, ha elfogynának a helyek.
– Az eloszlás nem egyenletes, vannak közkedveltebb és kevésbé kedvelt menedékhelyek. Amikor hideg van, az államilag finanszírozott helyek számánál több embert is beengednek: őket folyosókon, irodákban szállásolják el, matracokon. Ha végképp nincs elég hely, akkor a diszpécserek átirányítják őket más menedékhelyekre. Amennyiben ez sem lenne elegendő, akkor nappali melegedőket is használatba tudnak venni, erre azonban egyelőre nincs még szükség.

A hajléktalanok vannak a legnagyobb veszélyben
Arról, hogy hányan élnek az utcán, minden évben készül felmérés: a tavalyi adatok alapján legalább 1400-an töltik az éjszakát Budapest közterületein, de ebben Matlári Ferenc szerint nagy a bizonytalanság. A Menhely idén télen is legalább 20 ember utcai haláláról tud, de felhívják a figyelmet arra is, hogy a kihűlésnek azok is ki vannak téve, akik fűtetlen otthonban, egyedül élnek. Matlári Ferenc szerint ezért fontos, hogy idős, egyedül élő nyugdíjas szomszédainkra is figyeljünk.
110 fokos víz fűti most a lakásokat
A Főtáv szóvivőjétől, Balog Róberttől megtudtuk, a távhőszolgáltatásban már 5-6 fokos átlaghőmérséklet esetén is csúcskazánokkal segítenek rá otthonaink fűtésére, most pedig –3-4 fok az átlaghőmérséklet napok óta.

Hasznos az egyéni fűtés
Ilyenkor 110 fokos víz fűti fel lakásainkat. Az egyéni szabályozás nagy hidegben is megtakarítást jelenthet a lakásokban, hisz például ha napközben nem tartózkodunk otthon, lecsavarhatjuk a fűtést, ahogyan azt nagyon sok egyéni fűtési rendszerű lakásban teszik.
Tudnivalók
1. A mentőket hívjuk, ha a hajléktalan fejsérült, vérzik, végtagja törött, összefüggéstelenül beszél vagy eszméletlen.
2. A diszpécserszolgálatot hívjuk, ha a hajléktalan elázott, nincs felszerelése, segítséget kér.
3. A diszpécserek kérik, hogy a helyszínről hívjuk őket, hogy kérdéseket tehessenek fel.
4. A diszpécserszolgálatot Budapesten a következő számon hívhatják: 338-4186
5. Nem csak az ilyen hideg időjárás lehet veszélyes az utcán alvókra. Már az őszi lehűlések is könnyen tragédiához vezethetnek, ezért már korábban oda kell figyelni a hajléktalanokra.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2134
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:300
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3338
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…