Demszky Gábor (SZDSZ) keddi budapesti sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére azt mondta, március 15-éig kérte a kikapcsolások felfüggesztését. A gázt nem fogják kikapcsolni ebben az időszakban, ezt nem tartom elfogadhatónak - szögezte le.
Korábban a Menhely Alapítvány is arra kérte a gáz-, és áramszolgáltató társaságokat és a behajtással megbízott cégeket, hogy a tél végéig függesszék fel a kikapcsolási eljárásokat.
A városvezető elmondta, a főváros rendkívüli intézkedéseket vezetett be a hajléktalan-ellátásban a hideg idő miatt. Ez azt jelenti, hogy Budapesten az eddiginél ezerrel több, összesen nyolcezer férőhelyen várják a fedél nélkül élőket.
Közölte azt is: meghosszabbították az hajléktalanellátó intézmények nyitvatartási idejét, és a férőhelyeken növelik a gondozói létszámot.
Demszky Gábor azt hangoztatta: a főváros célja az, hogy férőhelyhiány miatt senki se fagyjon meg az utcán. Mint mondta, életmentésről van szó, ezért végső esetben, átmenetileg a nappali melegedőkben is éjszakai szállásokat alakítanak ki.
Azt kérte a budapestiektől, hogy ha legyengült egészségi állapotú embereket látnak az utcákon, azonnal hívják a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatát a 06-1-338-41-86-os telefonszámon, hogy a krízisautó-szolgálat meleg helyre tudja szállítani a hajléktalanokat.
Elmondta, a főváros összesen 3,3 milliárd forintot biztosít a hajléktalan-ellátási rendszer működtetésére. A rendkívüli hideg miatt eddig 50 millió forinttal költöttek többet a tartalékkeretből, és mint közölte, a krízisellátásnak "nincs felső korlátja", annyi pénzt adnak, amennyi szükséges.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2134
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:300
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3338
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…