Közép-Magyarország

A Práter utcai nappali melegedőben nincsenek többen az utóbbi napok hideg időjárása ellenére. A hajléktalanok a körülményekhez képest jól viselik a hideget, de érezhetően ingerlékenyebbek - mondta az egyik itt dolgozó szociális munkás. Egy aluljáróban éjszakázó férfi szerint a hideg miatt toleránsabbak a rendőrök, és nem küldik el őket. Az utóbbi napok rendkívül hideg időjárása ellenére nincsenek többen a tél többi napjához képest - mondta az [origo] tudósítójának több hajléktalan a Menhely Alapítvány Práter utcai nappali melegedőjében szerda délelőtt. A körülbelül 25 négyzetméteres helyiség így is tele volt, mintegy harmincan ültek az asztalok körül elhelyezett műanyagszékekben. "Az egyetlen változás, hogy enyhébb időjárás esetén a reggeli nyitás után fokozatosan érkeznek az emberek, most pedig azonnal beözönlenek" - mondta az egyik ott dolgozó szociális munkás. A melegedőben teával, valamint margarinos és zsíros kenyérrel szolgálják ki a rászorulókat, és fürdeni is lehet. A kellemes melegben az asztalnál ülők komótosan beszélgettek, míg néhányan az asztalra döntve fejüket aludtak. A betérők többsége valamilyen hajléktalanszállóban tölti az éjszakát, és onnan jön át a Práter utcai helységbe. "Egész télen tele van a szálló, de mindenkinek van hely: van, aki szék vagy asztal alatt alszik" - mesélte egy nő a Dankó utcai hajléktalan-ellátóról.

"A mostani hidegből annyit érzékelünk, hogy befagytak a csapok, emiatt nem tudunk fürdeni" - folytatta a nő. Egy 50 év körüli férfi egy éven keresztül a Vajdahunyad utcai éjjeli menedékhelyen aludt, de ma el kell hagynia a szállót. "Akiket az utcán összefagyva találnak meg, azoknak helyet szorítanak, a helyhiány miatt pedig minket rúgnak ki" - mondta a férfi, aki még nem tudta megmondani, hogy hol fogja eltölteni a következő éjszakát.

"Ha valaki szeretne, az be tud jutni egy éjjeli szállóba" - jelentette ki a melegedőben dolgozó egyik szociális munkás. Szerinte a 10 évvel ezelőtti állapotokhoz képest sokat javult a hajléktalanok ellátása, szervezettebb, felkészültebb lett. A diszpécser szolgálatnak köszönhetően át tudják irányítani a megtelt menedékhelyekre érkezőket.

Az [origo] tudósítója a melegedőben csak egy embert talált, aki rendszeresen az utcán éjszakázik. A két hónapja hajléktalan férfi a Ferenc körúti aluljáróban szokott aludni, a meglévő takarói mellé egy hálózsákot is kapott egy alapítványtól, ezért nem fázott a mínusz 8 Celsius-fokos időben. "A rendőrök korábban mindig elküldtek minket, de a nagy hideg miatt most toleránsabbak, hagynak minket aludni az aluljáróban" - mondta a férfi, aki állítása szerint amiatt nem alszik szállón, mert fél a lopásoktól.

Egy másik szociális munkás szerint a hideg idő hatására több tea és étel fogy. "Egész jól viselik a mostani hideget, de észrevehetően ingerlékenyebbek. Enyhe időben nyugodtabbak szoktak lenni" - mondta a betérő hajléktalanokról a fiatal nő, majd hozzátette, hogy az elmúlt hónapokban nagyon sok új arcot lát a melegedőben, köztük sok 18 év körüli fiatalt, akik nagyon rosszul viselik a helyzetüket.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2134

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:300

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3338

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com