Közép-Magyarország

2010. január 22. 15.00

Menhely Alapítvány nappali melegedője: 1073 Budapest, Kürt u. 4.

 Előzmény: Decemberben érkezett hozzánk egy megkeresés, amelyben arról szereztünk tudomást, hogy a Menhely Alapítvány Kürt utcai melegedőjének nyitása kedden és csütörtökön a meghirdetett reggel 8 óra helyett sokszor negyed vagy fél 9-kor történik. Az odajáró, ott mosni, fürdeni kívánó hajléktalan emberek sokszor kénytelenek a hidegben állni és fagyoskodni, már aki aznap egyáltalán sorra kerül. Tudomásunk szerint a nyitással ellentétben a szolgáltatás zárásának időpontját mindig nagyon komolyan veszik: 10 óráig lehet mosni és fürdeni, még késői nyitásnál sincs meghosszabbított nyitva tartás.

Ez számunkra nemcsak azért vet fel aggályokat, mert a Kürt utcai melegedő szolgáltatásait igénybe vevő emberek alapvető emberi és állampolgári jogai az élet számos más területén is gyakran sérülnek, hanem azért is, mert egy ilyen híres és nagy múltú alapítvány, amely rengeteget tett és tesz ma is a hajléktalan emberekért, éppen egy ilyen aprónak tűnő, ám a hajléktalan emberek számára nagyon fontos dologban követ el mulasztást.

Levelet írtunk Sass Lajosnak, az intézmény vezetőjének, amelyben arra kértük, vizsgálja ki ezt a mulasztást, és tegyen lépéseket a probléma orvoslására.

 A személyes találkozásra januárban került sor.

___________________________________________________

Sass Lajossal való találkozásunk előtt egy kicsit mindketten izgultunk, hogyan sikerül majd ez a megbeszélés. Mariannal bementünk az épületbe és ott fogadott minket 10 perc várakoztatás után. Ezután mi elmondtuk, hogy mi is örülnénk, ha jó, illetve közvetlen viszony lenne köztünk, és akár személyesen beszélnénk meg a felmerülő problémákat, de fontosnak tartjuk, hogy a csoport nevében zajló kommunikációnk hivatalos formát öltsön, ezért kerestük meg írásban (amit ő korábbi levelében szóvá tett). Ezt ő elfogadta, és hozzátette, ő továbbra is szeretné, ha rendszeres beszélgetései Gyulával* tovább folytatódnának. Ezzel mi egyetértettünk.

Sass Lajos már az elején javasolta, hogy tegeződjünk, ez enyhített valamit a kezdeti hűvösebb hangnemen. Békés beszélgetés kezdődött észérvek találkoztak észérvekkel. Mi elmondtuk, miért olyan nagy probléma az az akár „csak” 10 perces késés is: egyrészt egy összesen két órás nyitva tartási időből az a 10 perc is rengeteg, másrészt a problémával érintett emberek eleve az utcán töltik idejük legnagyobb részét, és számukra egyáltalán nem mindegy, mennyi időt tudnak a melegedőben tölteni, különösen hideg időben. Mindezt kiegészítettük azzal, hogy a szóban forgó emberek a mindennapjaik során az átlag magyar állampolgároknál jóval több megaláztatást kénytelenek elviselni, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy e magaláztatás ne tetéződjön pl. az utcán ácsorgással.

Ő teljes mértékig igazat adott nekünk, elismerte az igény jogosságát és hangsúlyozta, hogy senki, semmilyen szolgáltatás igénybevételekor nem szeret 10 percet várakozni.

Arra külön rákérdeztünk, mikorra kell a szocmunkásoknak beérniük reggelente. Erre ő pontos választ nem adott, de nyilvánvalóvá tette, hogy ahhoz, hogy 8-kor kinyithasson a melegedő, 8 óra előtt már ott kell lenni a szolgálatban lévőknek.

Laci még hosszan mesélte volna élete folyását és még az Óperenciás tengeri utazását is elregéli talán, de az idő sietve szaladt és befejeztük a beszélgetést. Szerintünk jól képviseltük, amiért odamentünk és ő is elég nyitottnak tűnt.


2010. január 31.


Csepregi Laci és Dósa Mariann

* A Város Mindenkié egyik tagja, aki gyakran fordul meg a Kürt utca 4. szám alatt, hiszen ez az intézmény ad otthont a Fedél Nélkül utcalap szerkesztőségének is, amelynek Gyula hosszú ideje munkatársa.


 


Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2134

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:300

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3338

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com