Közép-Magyarország

Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármestert vonta eljárás alá az Egyenlő Bánásmód Hatóság amiatt, hogy évekig nem fogadott egy hajléktalan asszonyt fogadóóráján. A polgármesteri hivatal azzal indokolta a történteket az [origo]-nak, hogy rengeteg üggyel kell foglalkozniuk, a hajléktalan asszony pedig több hivatali vezetővel is találkozott az évek során. Az EBH eljárása után mégis időt szakított a polgármester a találkozóra, és végül a hajléktalan is lakáshoz jutott. Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes vezetője volt az a budapesti polgármester, aki három éven át váratott egy hajléktalan asszonyt - tudta meg az [origo]. A nő szociális lakást akart kérelmezni, és azért szeretett volna személyesen beszélni a polgármesterrel, mert a kerület képviselőtestülete a polgármester előterjesztése alapján dönt a limitált számú szociális lakások kiutalásáról.

Az esetről az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) számolt be a honlapján, mert miután a várakozást megelégelő hajléktalan panasszal fordult hozájuk, az EBH eljárást indított a hivatal és a polgármester ellen. A hajléktalannak 2006 decemberéig visszamenőleg a hivatal által kiállított igazolásai voltak arról, hogy nyilvántartásba vették jelentkezését a polgármester fogadóórájára, mégsem jutott be Pokornihoz egyszer sem. A hajléktalan úgy érezte, a polgármester vagyoni helyzete, hajléktalansága miatt nem fogadta őt - írta az EBH az esetismertetésben. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) nevek említése nélkül írta le az esetet, és azt sem közölték, melyik budapesti kerületről van szó. Azért nem nevezték meg az érintetteket, mert az ügy végül egyezséggel zárult: a polgármester a hatósági eljárás megindítása után fogadta a hajléktalant, aki utóbb arról tájékoztatta az EBH-t, hogy a polgármester méltányolható személyes körülményeire tekintettel a képviselőtestület elé terjesztette a lakáskérelmét, amelyet a képviselők meg is szavaztak.

Az egyezség miatt nem született elmarasztaló határozat, az EBH nem szabott ki semmilyen szankciót és az ügy nyilvánosságra hozását sem rendelte el. Az [origo] érdeklődésére azt közölték a hatóság irodáján: az érintett polgármester kilétét nem fedhetik fel a nyilvánosság előtt. Az [origo] ezért múlt hétfőn levelet írt az összes budapesti kerületnek, hogy megtudjuk, melyik polgármesterrel történt meg az eset.

Körlevelünkre utolsóként érkezett meg a XII. kerület válasza Váczi János kabinetfőnöktől, melyből kiderült: ebben a kerületben történt az eset. Váczi megismételte a kerületnek azokat az érveit, melyekre már az EBH eljárásában is hivatkozott a polgármesteri hivatal. Az asszony többször is járt az évek alatt a hivatalban, találkozott a vagyongazdálkodási szakiroda vezetőjével, annak helyettesével és Kovács Lajos alpolgármesterrel is a lakáskérelme ügyében. "Miután a hivatalnak csak az okmányirodája és az ügyfélszolgálati irodája évi több mint 100 ezer ügyet kezel, nem láttuk szükségességét annak, hogy ebben az egyedi megkeresésben polgármester úr képviselje a Hegyvidéki Önkormányzatot" - állt a polgármesteri hivatal [origo]-nak küldött válaszában.

A polgármesteri hivatal levele - és az EBH esetismertetése - szerint miután a hajléktalan az EBH-hoz fordult, találkozott vele Pokorni Zoltán, meghallgatta a panaszát és a képviselőtestület elé terjesztette lakásigényét, amit a testület meg is szavazott. A kabinetfőnök szerint az ügy zárásaként Demeter Judit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke köszönő levelet írt Pokorni Zoltánnak, amelyben "külön kiemelte, hogy polgármester úr segített a panaszosnak abban, hogy a személyes találkozáson túlmenően a karácsonyt emberhez méltó körülmények között, fedél alatt tölthette".

Az [origo] szerette volna megkérdezni Pokorni Zoltánt is arról, hogyan emlékszik vissza az ügyre, de sajtótitkárságán azt a választ kaptuk: a polgármester nem kíván nyilatkozni a témában, lezártnak tekinti az ügyet.

Kapcsolódó cikk

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2134

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:300

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3338

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com