Bajzáth Ferenc atya, józsefvárosi plébános beszámolója
A héten beszámoltunk az Elvándorlók és Útonlevők Pápai Tanácsának vatikáni konferenciájáról, amely a cigánypasztoráció kérdéseivel foglalkozott. A társadalom peremére szorult emberek egy másik csoportját alkotják a hajléktalanok.
A hajlék nélküli emberek nagy hiányt szenvednek. Nap mint nap bizonytalan az étkezésük, a szállásuk, az életük. Támogatásra van szükségük, hogy talpra tudjanak állni, képesek legyenek átvészelni életük ezen nehéz szakaszát. A támogatás azonban nemcsak fizikai értelemben értendő és szükséges, hanem lelkileg is. Sőt! Talán sokkal jobban!
Megkértük Bajzáth Ferenc józsefvárosi plébánost, hogy számoljon be a hajléktalanok lelkipásztori ellátásának egyik nemrégiben indult kezdeményezéséről:
Hosszú papi életem során sokféle lelkigyakorlatot tartottam. Vezettem lelkigyakorlatot templomokban, egyházi iskolában, szerzetesnővéreknek titokban a plébánián, regnumi fiataloknak erdők mélyén, alkoholistáknak a plébánia vidéki foglalkoztatójában – de hajléktalanoknak még sohasem.
Az elsőre idén, január 17 és 23 között került sor, a „Nyóckerben” (így nevezik nyomorult kerületünket országszerte). Csak szállásadásra gondoltunk. Január egyik dermesztően hideg vasárnapján a szentmisére érkező közel 200 hajléktalan figyelmeztetett: „Nagy baj lesz, ha marad ez az idő – Atya, segítsen!” Plébániánk Itíner foglalkoztatójában, az Illés utcában, megbeszélve Quirinné Mándy Ágnessel, a foglalkoztató vezetőjével és segítőtársaival, Teréz Anya fiatal és imádkozó munkatársaival, úgy döntöttünk: egy hétre éjszakai szállást adunk a hajléktalanoknak. A vasárnap délutáni hajléktalan mise után 15 férfit hívtam meg: jöjjenek vissza este, vacsorát és szállást kapnak, reggel forró teával, kávéval indulhatnak el. 21-en vették igényben ’”szolgáltatásunkat”.
Régi vágyam is teljesült: több időt tölthettem velük. Már az első este úgy éreztem: néhány éjszakát együtt kell lenni velük. És ott aludtam. Másnap, egy kicsit gyűrötten, de úgy éreztem, nem szabad abbahagyni. Hitetlenkedve kérdezték: „Mit akar az Atya, itt akar maradni”? Igen, ott akartam lenni: hogy – és itt következett a nagy változás – a szállás, az étkezés, a meleg hálóterem és ebédlő mellé odategyük Jézust: lelkigyakorlatot tartsunk „egymásnak”: ők nekem; és én, a pap, nekik.
Egy héten keresztül, minden este, késő éjszakáig elmélkedtünk, beszélgettünk, imádkoztunk. Témáinkból néhány cím: „hajléktalan a padlón”, „Nagypénteken Jézus Krisztus a padlón”. Esténként a találomra kinyitott Szentírás adott választ problémáinkra: az első este Pál apostol, akit ugyan Ikóniumban megköveztek, és kivonszoltak a városon kívülre, de amikor köréje gyűltek a tanítványok: Pál felállt, bement a városba, és utána napokon át gyalogolt Derbébe. A padlóra került Pált az Egyház állította talpra.
A „Nagypénteken Jézus Krisztus a padlón” témáról elmélkedve természetes, hogy a 22. zsoltárra találtunk: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem.” – és Jézus kereszten mondott „esti imáját” imádkoztuk. Beszélgettünk a hitről, arról, hogy a hajléktalan, e nélkül nem bírja az életet, az Egyházról, hogy egyedül az Egyház nem él vissza a hajléktalan emberrel.
A résztvevők egy része roma származású volt, közülük az egyik 16 évet ült börtönben. Volt olyan, aki idegenlégióban szolgált, de nem tudja felejteni „élményeit”.
A lelkigyakorlat befejeztével még 2 hétig maradtak az Illés utcai Itíner központban.
Az Egyház küldetésének nincs határa: nemcsak a budapesti gazdag kerületek lakói számára hordoz üzenetet, de van mondanivalója a szegény, a roma, a hajléktalan, a társadalom perifériájára került ember számára is.
Így tartottam a hajléktalanoknak, életemben először lelkigyakorlatot, idén télen, egy héten át velük együtt lakva az Itínerben!
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2134
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:300
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3339
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…