Felháborító pótcselekvésnek, a választások utáni új kormánnyal való összekacsintásnak tartja Iványi Gábor a Dankó utcai hajléktalanszállón tegnap hajnalban végrehajtott rendőrségi razziát. Az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője elmondta, hogy a mintegy 200 alvó embert fölébresztették, hajnali négytől csaknem két órán keresztül igazoltatták őket a mínusz nyolc fokos hidegben. Egy jogszabályra hivatkoztak a rendőrök, pedig évek óta érvényben van egy megállapodás arról, hogy a hatóság éjjel nem zavarja a szállón menedéket keresőke Felháborítónak tartja a Dankó utcai hajléktalanszállón tegnap virradóra végrehajtott rendőrségi razziát Iványi Gábor. A metodista lelkész, a fedél nélkülieket segítő Oltalom Karitatív Egyesület vezetője szerint "erőfitogtatás, legénykedés" történt a rendőrség részéről. Hajnali négykor rajtaütésszerű razzia keretében, az intézménybe berontva, indok nélkül tartottak rendőrségi akciót a józsefvárosi menedékhelyen. A rendőrök az éjjeli szálláson lévő 200 embert kihajtották az utcára, és ott ellenőrizték őket. Mínusz nyolc fokos hidegben a nyolc rendőr mindenkitől elkérte a papírját, az akció csaknem két órán keresztül tartott. Egy jogszabályra hivatkozva kijelentették, joguk van az igazoltatáshoz.
Iványi Gábor emlékeztetett arra, a rendőrséggel három évvel ezelőtt kötöttek megállapodást arról, hogy a hatóság éjjelente nem zavarja a szállón menedéket kereső embereket. Ezt az egyezséget a közelmúltban újból megerősítették, mégis, anélkül, hogy indok lett volna, most ismét betörtek a szállóra - mondta az egyesület vezetője. Iványi Gábor szerint a razziáról sem a szállón dolgozó szociális munkásokat, sem az üzemeltetőket nem értesítették; egy embert elvittek a rendőrök. Nemrég hasonlóan jártak el, december 9-én hajnali ötkor öt rendőr jelent meg a szállón. Akkor senkit nem vittek el, korábban pedig a legsúlyosabb bűncselekményt az a hajléktalan követte el, aki nem fizette rendesen a gyerektartást. Megjegyezte, a gyerektartási kötelezettség elmulasztása miatt mindig lehet találni fedél nélkül élőt.
A rendőrök tettét embertelennek, méltatlannak és hitványnak minősítette. Felháborító pótcselekvés - mondta, összekacsintás a választások utáni új kormánnyal. Iványi szerint a rendőrség most azt szeretné bizonyítani: hajlandó abból a körből büntetni, amelyikből a fölheccelt, buta emberek akarnak bűnbakot faragni. Ők a cigányok, és hajléktalanok. Az eset miatt levelet ír az országos kapitánynak, de megjegyezte, a válaszban, és abban, hogy továbbra is lesznek hasonló esetek, egészen biztos. Lapunk is úgy tudja, a hajléktalanszállókon tartott, rajtaütésszerű ellenőrzések folytatódnak, de a rendőrség egyelőre nem kívánt reagálni.
Iványi Gábor szerint a tegnapi eset abba a cselekménysorba illik, amelyikben megbüntethetnek egy asszonyt azért, mert a biciklijén fát visz haza. A konkrét esetben a gallyak ára 1000 forint volt, ezért 25 ezer forintos büntetést szabtak ki. A nő kerékpárját összetörték, a fahulladékot pedig az árokba szórták a rendőrök. Ez történik a vidéki Magyarországon - mondta Iványi, miközben családok a fagyhalál ellen küzdenek. Kultúrállamban a rendőrség ezt nem tehetné meg.
Muhari Judit / Népszava t.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2134
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:300
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3339
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…