Közép-Magyarország

A Menhely Alapítvány új, „Kulcs-tartó” nevű programja a hajléktalanság felé zuhanó emberek, családok támogatását, lakásvesztésének megelőzését tűzi ki célul.

Ma Magyarországon a 120 napnál hosszabb ideje adósságait nem fizető háztartások száma kiemelkedően magas, mintegy 1,5 millió. Egyes területeken az adósságkezelésre jelentkezők száma 2009-ben megduplázódott. A hajléktalanellátó szervezetek is tapasztalják, hogy olyan emberek kérnek tőlük tömegesen segítséget, akik még nem vesztették el lakhatásukat, de egzisztenciájuk már megrendült. A Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálatához beérkező hívások között is egyre több olyannal találkozunk, amikor még lakásban lakó vagy éppen a lakásvesztés pillanatában levő emberek kérnek információt, segítséget.

Általános tapasztalat, hogy a hajléktalanság veszélyzónájába kerülő emberek túl későn kérnek segítséget. Ilyenkor a helyzetük konszolidálása sokkal nehezebb, sokszor szinte lehetetlen. Tapasztalataink szerint a családok szétesése, az emberek anyagi ellehetetlenülése miatt bekövetkező talajvesztésnek (hajléktalanná válásnak) hosszú lappangó időszaka van. A szokásos családi krízisnek látszó válságok gyakran visszafordíthatatlan folyamatokat indítanak el. Ekkor szakadnak szét azok az emberi kötelékek, amelyek a krízishelyzet megszűnése után sem állíthatók helyre. Ez az állapot, amelyben az embereket a bekövetkező baj lehetőségének a gondolata annyira lebénítja, hogy a legkézenfekvőbb lépéseket sem tudják megtenni. Az elhatalmasodó, feldolgozhatatlannak látszó traumák egyik kiindulópontja sokszor az adósságterhek miatt keletkezett belső és külső konfliktus. A „Kulcs-tartó” programunkkal arra teszünk kísérletet, hogy a krízis helyzetnek ebben a hosszan lappangó időszakában nyújtsunk segítséget.

A programmal preventív lehetőséget kívánunk teremteni a Budapesten és agglome­rá­ci­ó­jában élő bajba került emberek számára. Olyan telefonon elérhető konzultációt teszünk lehetővé – amely akár anonim módon is igénybe vehető -, amin keresztül a bajba került ember időben informálódhat lehetőségeiről. Ennek keretében a segítséget kérő ember helyzetének felmérése után, informáljuk az általa igénybe vehető segítségekről, így az esetlegesen elérhető pénzbeli ellátásokról, szükség szerint jogi, pszichológiai és adósságkezelési tanácsadást ajánlunk. Felkészítjük a szolgáltatások igénybevételére, tájékoztatjuk a feltételekről. A legnehezebb esetekben a hajléktalanság felé zuhanó emberrel, családdal együttgondolkodva feltérképezzük a lehetséges kivezető utakat, lakhatási lehetőségeket.

A program első szakaszában, 2010. április 19-étől, hetente kétszer, hétfőn és pénteken 18 és 21 óra között a 267-0006 telefonszámon várjuk a hívásokat.

 



Plakát

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2134

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:300

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3339

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com