Telefonos információs szolgálatot hozott létre a Menhely Alapítvány, a kilakoltatás előtt állóknak. Azoknak nyújtanak segítséget, akik közüzemi, vagy egyéb tartozásuk miatt veszíthetik el a lakásukat. Pénzt nem, csak tanácsot adnak a bajba jutottaknak. A válság miatt a munkájukat elvesztők kerültek leginkább bajba, sokan ugyanis nem tudták fizetni bérelt lakásuk költségeit. Tatabányán és Dunaújvárosban egy év alatt kétszeresére nőtt a hajléktalanok száma. Mától információs telefonszolgálatot indít a Menhely Alapítvány, jogi segítséget nyújtanak az eladósodott családoknak. Matlári Ferenc, a társaság munkatársának tájékoztatása szerint a közüzemi- és közös költség-, a bérleti díj- illetve hiteltartozás miatt bajba jutottakon segítenek. Tanácsot adnak abban, hogy a segítséget kérők kihez vagy melyik szolgáltatóhoz forduljanak támogatásért. Mint mondta tapasztalataik szerint a lakásvesztés gyakran megelőzhető lenne, ha a bajba jutottak időben kérnének segítséget. Szólt arról is, hogy a válság hatása nem a hajléktalanná válásban jelenik meg, elsősorban a munka nélkül maradtak számára válik kezelhetetlenné a helyzetük. Többségük nem tudta fizetni bérelt lakását. A kilakoltatások miatt fedél nélkülivé válók száma ennél jóval kevesebb - mondta.
Ugyanakkor egyre többen járnak az ingyenkonyhára és fürdőbe olyanok, akiknek még van lakásuk. Matlári Ferenc szerint kisebb lenne a baj, ha nem lenne ilyen elhibázott a lakáspolitika. Az önkormányzati bérlakások száma még mindig nagyon kevés, az elmúlt években nem történt előrelépés. Elmondta azt is, azoknak, akik elveszítették az otthonukat, a hajléktalanszállóra költözés helyett más lehetőséget is biztosítanak. Jelenleg 120-an tartoznak a "bónos" rendszerhez, ez azt jelenti, hogy egy évig munkásszállóra vagy albérletbe költözhet az a bajbajutott, aki magára vállalja a költségek egy részét. Vannak, akik néhány hét vagy hónap alatt megoldják az átmeneti lakhatási problémájuk, másoknak szükségük van a teljes időtartamra.
Győri Péter, az alapítvány vezetője összesítette a legutóbbi hajléktalan-adatfelvételt. Aszerint a fedél nélküliek többsége vidéken él, a szállókon lakó hajléktalanok nagyobb része viszont budapesti. Majdnem minden településen nőtt a hajléktalanok száma, Esztergomban, Miskolcon, Dunaújvárosban és Veszprémben kiemelkedően magas az arányuk a településen élők számához képest. Két városban, Tatabányán és Dunaújvárosban kétszer többen vannak, mint egy évvel korábban. Debrecenben, Pécsett, Szegeden, Székesfehérváron, Szolnokon és Veszprémben pedig többen alszanak közterületeken, mint szállókon.
Közben a kormány is mentőövet dobott a hajléktalanoknak, lakásbérleti támogatással bővítették a krízisalap-programot. A szociális tárca már átutalta azt a 250 millió forintot a Hajléktalanokért Közalapítványnak, amelyből legalább hat-, legfeljebb tizenkét havi albérleti díjat, de maximum 300 ezer forintot kaphatnak azok, akik 2008. szeptember 30-a után voltak kénytelenek elhagyni otthonukat, és legalább egy 18 év alatti gyereket nevelnek. Az előzetes számítások szerint 800 család segítésére elegendő a forrás. A kedvezményezett családokat mentor segíti, aki az albérlet felkutatásába és az álláskeresésbe is bekapcsolódik. A bajba jutottak április végétől pályázhatnak.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2134
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:300
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3339
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…