Ehelyett mindenki mosolyog, átveszik a doboznyi konzervet, s máris lehet válogatni a felkínált szavak között. Kósa Ákos komoly ember, semmit sem bíz a véletlenre, már előre kinézte magának az interneten, hogy mit is vinne magával. A „tollhiba” mellett a „pillepalackot” és a „majd”-ot. Az elsőt Esterházy, a másodikat Tóth Krisztina, a harmadikat Kukorelly Endre vetette papírra. Saját kézzel.
Három konzervért lehet hozzájutni egyébként a Vegyen egy jó szót! akció keretében a kifejezésekhez, szóöszszetételekhez. S nem is akármilyen konzervekkel. A felkért 21 kortárs szerző némelyike azt is megmondta, milyen kulináris terméket vár cserébe. Esterházy fűszereshal-, Tóth gulyáskonzervet kért, Kukorelly pedig nem nyilatkozott. De van, aki a sólethez (Kovács András Ferenc), a székelykáposztához (Varró Dániel) vagy a zöldborsóhoz ragaszkodott (Spiró György).
– Hoztam volna hurkát és kolbászt is, vákuumcsomagolásban – teszi hozzá Kósa, hiszen kereskedő, húsipari cégekkel foglalkozik. De hát ha ezt kérték, ezt kérték. Ráadásul elárulja, hogy nem is a szerzőkre ment a válogatásban, hanem szavakra. Hiszen azoknak van ereje. Mint mondja, a szavakat a barátainak szánja, elege van már ugyanis a rutinajándékokból.
A konzervek természetesen nem az írók éléskamráit szaporítják majd föl. Nem ez volt a cél ugyanis. Scipiades Erzsébet újságíró, a rendezvény ötletgazdája ötévenként szervez hasonlókat. Mindig akkor, amikor épp megrázza valami.
– Évről évre fiatalabbak kerülnek az utcára, válnak hajléktalanokká – magyarázza. Tíz éve még az épp felnőtté váló állami gondozottak lepték el az utcákat, pár éve azt figyelték meg a felnőtteknek fenntartott nappali melegedőkben, hogy már 8–10 évesek is jönnek. Most viszont Iványi Gábor arra hívta fel a figyelmét, hogy már az óvodás hajléktalanok sem ritkák. Így most elsősorban nekik gyűjtenek. Három szervezet kapja majd az öszszegyűlt adományokat: a Dankó utcai hajléktalanóvoda, a Szobi utcai hajléktalan-lábadozó részleg, illetve a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Szolidaritás Alapítványa.
Először 2000-ben szervezett hasonlót, akkor krumplit lehetett hozni versért, prózáért. Egy mázsa volt a kikiáltási ár. Mosolyogva emlékszik viszsza, hogy akkor Kertész kézirata, mivel még nem volt Nobeldíjas, csupán a kikiáltási áron kelt el. Faludy és Lázár Ervin volt a sztár: kilenc mázsa burgonyáért keltek el. Akkor 21 mázsa krumpli gyűlt össze, öt éve pedig egymillió forint. Ám igazából nem pénzgyűjtés ez, hanem egy szép, komoly játék. És ennek veszik a felkért írók is. Van, aki íróneveket írt föl egy A4-es lapra, más költészetéből, műveiből csent ide egy-két alkatrészt. Huszonnégy kézirat is érkezett, ezeket néhány válogatott szóval együtt jövő héten kedden árverezik el. (A szavak kettőezerről, a kéziratok tízezerről indulnak.) A játéknak különben mi magunk sem tudunk ellenállni. A fotós kolléga Varró Dani szavát (gatyapőc), jómagam Parti Nagy Lajos „műtőbársonyát” és Esterházy „cérnakolbászát” veszem meg a sarki élelmiszerbolt segítségével. Utóbbi az Esti című, most megjelent kötetéből válogatott szavakat, míg Parti arra is ügyelt, hogy mindez jól is fessen: piros filccel szépen bekeretezte az ívet, sőt nyomtatott betűkkel is feltüntette a szót, nehogy valaki félreolvassa. S miközben majszoljuk Koch Danica aranykoszorús cukrász sütötte szómuffi nokat (benne az apaföld szóval), vágyakozva soroljuk magunkban, hogy mi mindent vettünk volna még. Ország-visszagyarapítást Závadától, öniróniát Nádasdytól, szigetelőszalagot Dragomántól és persze a nőt Bereményitől. Potom három lazackonzervért.
Talán ki is jött volna belőlük egy jó kis cikk. 554 meleget adó szóval.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2134
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:300
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…