Örömforrás

Közép-Magyarország

2010. június 19. szombat, 08:39

Írta: http://nol.hu/Megyesi Gusztáv

0 Hozzászólások

„Empátiával kell hozzájuk közeledni, ugyanakkor tudatosítani kell bennük, hogy rájuk is vonatkozik a törvény.” (Ughy Attila, a fővárosi önkormányzat városfejlesztési és városképvédelmi bizottságának fideszes elnöke a hajléktalanokkal kapcsolatos feladatokról az aluljárókban való dohányzás tilalmának elrendelése után.)

Idejött egy újságíró, hogy mondjam meg, ugye elég nagy germóság, hogy nem lehet eztán aluljáróba rágyújtani, később meg a buszmegállóba se. Meg a villamosba. Mért volna germóság, mondom neki, eddig is rágyújtottam az aluljáróba, ezután is rá fogok, tiltsák csak be, én egyetértek vele.

De hogyha egyetértek vele, mondja, akkor miért gyújtok majd rá mégis. Nem tudom, mondom neki, az úgy hozza magát, az embernél van cigaretta, rágyújt, ha nem volna nála, nem gyújtana rá, ilyen elő szokott fordulni, de akkor az ember kér valakitől. Azt is mondja aztán, hogy ne keseredjek el, a városházi ember, aki ezt a törvényt benyújtotta, azt mondta, nem visznek el senkit, ha ezután is rágyújt, meg az elején nem is büntetik meg a maximumra, harmincezer forintra, mert emberségesek lesznek. Az jó, mondom, bár eddig is emberségesek voltak, igaz, én már fél éve nem is vagyok igazán hajléktalan, csak a hajléktalanújságot árulom itten. Azt mondja ezután, de közben vigyorog hozzá, hogy a közgyűlésben tisztában vannak azzal, hogy a dohányzás nekem örömforrás. Hogy micsoda? Örömforrás. Mutatja is az újságot, abban mondta a városházi ember, hogy a városházán pontosan tudják, de inkább odaadom, olvassa, itt van, nyugodtan kimásolhatja: „az aluljárókban életvitelszerűen élő hajléktalanoknak egyik fő örömforrása a cigarettázás, és e szenvedélyüknek leginkább állandó tartózkodási helyükön, az aluljárókban hódolnak.”

Hódolok, mondom, ez tetszik nekem. Rágyújtok, mert mit csináljak mást, a farkamat verjem? Hogy ezzel majd megvédem hat és fél millió ember egészségét, aki nem dohányzik. Mennyiét?

Hat és fél millióét, mondja. Tán megszámolták, mondom, hogy pont annyi? Nem, mondja, azt nem, de viszont ha három és fél millió dohányzik, akkor a maradék az pont annyi. És azt a három és fél milliót megszámolták?, mondom én. Hát, hogy azt se számolták meg, mondja ő, csak tudják, hogy ennyi. Akkor jó, mondom.

És azt tudja-e, mondom eztán megint neki, hogy hány ember hugyál az aluljáróban életvitelszerűen, örömforrásilag?

Hogy azt ő nem tudja, és hogy miért kérdem. Mert nézzen oda, a sarokba. Az ott a Feri dunyhája, össze sincs hajtogatva, úgy hagyja ott, mint a drekket. Jó, Feri ilyen. Este majd visszajön, és beleszédül a saját mocskába. Éjjel fölkel, fölvánszorog három métert a vacka fölé, és ott végzi a dolgát, hajnalra vékony erekben lefolyik az egész. De anynyira bele van fúrva a feje a párnába, hogy észre se veszi. Ő ennek hódol.

Majd biztos nem lehet húgyálni se az aluljáróba. Meg szarni se lehet. Mert mikor jöttek két éve a miskolciak abba a nagy hidegbe, iderondítottak. Tényleg?, kérdi. Tényleg, mondom, ez is örömforrás, de ez még akkor volt, mikor én is itt aludtam. Ha úgy veszem, itt minden csupa örömforrás, a kannásbor is. De hányás csak odafönt van, az ábécé háta mögött, ha a kannásborba még tesznek valamit. Nincs rossz íze, de másfél óra múlva már kijön az emberből; az is örömforrás. Jut eszembe, az ábécé mögött is be kellene tiltani a dohányzást, meg ha Icára gondolok, a trafóház mögött a szülést is.

De mondok én magának valamit, mondom aztán. Az már biztos, hogy sok a tüdőhalál. Ezt azért kapják az emberek, mert az aluljárókban rágyújtanak a hajléktalanok, és a huzat viszi bele a füstöt az egészséges emberekbe. Azért mondom ezt, mert jó, elkapnak itten, amint épp az örömforrásomnak hódolok, s kijön belőlük az emberség: megvárják, míg befejezem a húgyálást, s csak aztán mondják, hogy ötezer, mert ezzel lehet a legjobban tudatosítani, hogy a törvény rám is vonatkozik.

Hogy akkor én mit fogok tenni. Hát nyilván menten összecsinálom magam, mint a villamoson, mikor elkap az ellenőr: hogy jaj, most mi lesz, mert ötezer sincs nálam, amitől már eleve akkor is ideges vagyok, ha nem büntet meg senki. De így, megbüntetve, mit tudok majd csinálni?

Rágyújtok, s várom a végrehajtót.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa