Sajnos az Összefogás Közalapítvány támogátási szerződését még mindig nem írta alá a minisztérium. Aláírt szerződés hiányában a 2010. évi pályázatok kiírása nem lehetséges. A közalapítvány munkatársainak folyamatos érdeklődésére legutóbb az a válasz érkezett, hogy a minisztériumnak még nincs szervezeti és működési szabályzata, így nem egyértelmű, hogy kinek kellene aláírni a szerződést.
A kialakult helyzet már most veszélyezteti a 2010. évi téli ellátások elindítását, hiszen előfordulhat, hogy a pályázati támogatásokról szóló döntés sem tud már megszületni 2010. november 1-ig.
Ezért azt javasoljuk minden szervezetnek, kezdje elkészíteni a pályázatokat.
A pályázati felhívás "tervezete" elérhető:
http://www.bmszki.hu/osszefogas/2010tajekoztatas
A pályázati adatlap letölthető:
http://www.diszpecserportal.hu/hirek/52-pest-megye-budapest/709-oesszefogas-koezalapitvany-palyazati-adatlap.html
Továbbá azt szeretnénk kérni, ha van olyan szervezet, amelyik nem tudja vállalni, hogy a pályázat meghirdatésétől számított két héten belül beadja a pályázatait, ezt haladéktalanul, legkésőbb 2010 augusztus 26-ig jelezze a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
email címen.
Kérem, ugyancsak jelezzétek, ha szervezetetek abban a helyzetben van, hogy hiába ismeritek meg a pályázat eredményét 2010. november 1. előtt, a téli krízisprogramok (krízisautók, speciális utcai gondozó szolgálatok működtetése, lábadozó férőhelyek üzemeltetése, nappali melegedők hétvégi nyitvatartása) működtetését nem tudjátok megkezdeni mindaddig, míg a támogatás meg nem érkezik.
Segítségeteket, együttműködéseteket előre is megköszönöm!
Üdvözlettel: Kártyás Irén (a 10-ek tanácsának megbízásából)
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2134
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…