Közép-Magyarország

A politikus szerint biztosítani kell az érintettek számára azt a feltételrendszert, amely a lakhatásukhoz, egészségügyi és szociális ellátásukhoz, valamint a társadalomba való visszailleszkedésükhöz, munkába állásukhoz szükséges.

Tarlós István felvetette: az államnak vagy az önkormányzatnak nem kötelessége-e fellépni, ha az említett lehetőségek biztosítása ellenére lesznek, akik "a törvényen kívül, az emberi együttműködés szabályain kívül" helyezik magukat?

A politikus azt ígérte, hogy ha az ilyen esetek miatt szükséges lesz a hatósági fellépés, akkor ehhez is kérik majd a "máltaiak" tanácsait és jelenlétét.

Tarlós István az MTI kérdésére azt mondta, megválasztása esetén felül fogják vizsgálni, elegendő-e a szállókon a férőhelyek száma, és ha szükséges, újabbakat létesítenek. "Egészen bizonyosnak" mondta, hogy a hajléktalan pároknak "koedukált" szállót fognak nyitni Budapesten.
Tarlós szerint problémát jelent az is, hogy a szállók nem elég biztonságosak, az ott lakók egy része meglopja a lakótársait, ezért sokan nem is mernek bemenni ezekbe az intézményekbe.

Tarlós István a közbiztonság témájában rendezett konferencián azt hangoztatta: "életszerűen és humánusan" kívánja megoldani a problémákat, nem pedig - ahogy szerinte egyesek teszik - távolról, például a Rózsadombról "papolva a szociális érzékenységről". Hozzátette: kíváncsi lenne, előbbiek hogyan beszélnének, ha néhány hétre egy olyan lakótelepi házba kellene költözniük, ahol a valóságban is szembesülnének az ott élők problémáival.

Elmondta, ő 25 évig élt panelházban, ezért tudja, gyakran jogos igény, hogy egyeseket az "elemi együttélés" szabályainak betartására kényszerítsenek.

Kitért arra is, hogy át fogják tekinteni az épületfelújítási pályázatokat, mert szerinte sokan vannak, akik az állami és önkormányzati szerepvállalás mellett sem tudják kifizetni a rekonstrukció rájuk eső önrészét.

Hozzászólások  

 
+2 #5 VÁ: Tarlós: a hajléktalanok kérdését emberségesen kell megoldaniBuzás Endre 2010-09-18 17:05
www.hirszerzo.hu/cikk.tarlos_istvan_embervadaszat_nem_lesz_ugyvadaszat_esetleg_atkari-visszateres_biztosan.166904.html

Idézet:
Megegyezésben állok Vecsei Miklóssal, hogy minden hajléktalanokka l kapcsolatos lépést a Máltai Szeretetszolgál attal, Győri Péterrel, és más szervezetekkel, szakértőkkel együttműködve hozunk meg.
Idézet
 
 
+2 #4 VÁ: Tarlós: a hajléktalanok kérdését emberségesen kell megoldaniikalav 2010-09-18 08:43
buzas

ugyen nem gondolod, hogy jozsipeti megmondja mi zajlik a szinfalak mogott.
Idézet
 
 
+7 #3 VÁ: Tarlós: a hajléktalanok kérdését emberségesen kell megoldaniBuzás Endre 2010-09-17 08:27
borzalmasnak gondolom ezt a politikai t.... kenést, hogy ki hol áll mit szeretne de igazából a nyilatkozatokat olvasva nem nagyon van fogalmuk mi is a helyzet. Miközben azt gondolom a szakmában lehet együttműködési szándék, mivel vannak tervek, látjuk, hol mire lenne szükség. Talán ha meg lennénk kérdezve, vagy ez már nem okés? Azt azonban továbbra sem értemm ha van egy konyhám miért rendelek máshonnan ebédet.
Idézet
 
 
+3 #2 VÁ: Tarlós: a hajléktalanok kérdését emberségesen kell megoldaniZakar Gergely 2010-09-17 08:13
Állok rendelkezésre 7 év tapasztalattal koedukált szállás szállás nyújtás és páros elhelyezés terén...
Megjegyzem -hirtelen összeszámolva- 6 intézményünk koedukált és 4-ben van lehetőség páros elhelyezésre.
Idézet
 
 
+14 #1 VÁ: Tarlós: a hajléktalanok kérdését emberségesen kell megoldaniBuzás Endre 2010-09-16 20:02
Nem zavar kinek a véleményét kérné ki csak furdal a kíváncsiság, ha a fővárosi önkormányzatnak van egy "cége" amit úgy hívunk BMSZKI akkor miért is a málta?
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2134

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com