Közép-Magyarország

Kedves Kollégák!

Szeretnénk meghívni Önöket a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet által akkreditált M-05-035/2009 nyilvántartási számú, 20 továbbképzési pontot érő „Pest megyei és fővárosi egészségügyi intézményben dolgozó szociális munkások szakmai fóruma” című szakmai műhelyünkre, amelynek első, kezdő alkalma

2010. október 7-én 11 órától lesz,
amelyen az általános tájékoztató és egyeztetéseket követően, a hajléktalanellátó rendszer működéséről szeretnénk kis tájékoztató előadást, beszélgetést tartani.

Alapítványunk Diszpécser Szolgálata évek óta tart fenn kapcsolatot különböző egészségügyi intézményekben dolgozó orvosokkal, szociális munkásokkal. Számos esetben Szolgálatunk kér segítséget egy-egy kliens ügyében, más esetben az Intézmények keresik meg Szolgálatunkat úgy az ellátórendszerre vonatkozó, mint a klienst érintő információkért.
Az egészségügyben dolgozó orvost, szociális munkást gyakran hívjuk meg - különösen a Krízisautós stáb- szakmai beszélgetéseire, egyeztetéseire, mivel a kórházi ápolásban részesített hajléktalan klienseink, sokkal együttműködőbbek, türelmesebbek azokban az intézményekben, ahol van valamiféle orvos-szociális munkás együttműködés, kollegialitás, hiszen ezeken a helyeken az ott dolgozó kollégának rendszerint biztosítják a munkavégzésükhöz szükséges feltételeiket. Sajnos nem minden egészségügyi intézményről mondható el ez a jó viszony.

Azt tapasztaljuk, hogy a különböző egészségügyi intézményekben hasonló problémákkal küszködnek az ott dolgozó szakemberek, melyeket eddig nem tudtak tágabb szakmai körben másokkal megosztani. Ezért hoztuk létre szakmai műhelyünket amely reményeink szerint az Önök számára alkalmat teremtenek arra, hogy az egyes intézményekben kialakított, gyakorlatban alkalmazott megközelítési, megoldási módokat a társintézmények is fel tudják használni. Műhelyünkkel alkalmat, lehetőséget szeretnénk kínálni, adott esetben praktikus tanáccsal, megoldási javaslattal segíteni azokat a kollégákat, akiknek munkafeltételei, nem kielégítőek, ezzel is hozzájárulva hatékonyabb működésükhöz és nem utolsó sorba saját kompetenciájuk erősítéséhez intézményeiken belül.

A szakmai fórumok témáit egy-egy összejövetel végén egyeztetjük, és egy vagy több résztvevő felkészül az adott témakörből. Amennyiben szükségesnek érezzük, szakembert is meghívunk.

Szakmai műhelyünket, mindenki számára nyitott és térítésmentes.
A találkozókat a Diszpécser Szolgálat szervezi, a meghívókat az EÜDSMOSZ adatbázisában szereplő összes intézményhez eljuttatjuk.
A szakmai műhelyekre havonta egy alkalommal, minden hónap első csütörtökén 11 órától kerül sor, körülbelül két óra időtartamban összesen 7 találkozóval. A fórumok tervezett időpontjai tehát: 2010. okt. 7.; 2010. nov. 4.; 2010. dec. 2.; 2011. jan. 6.; 2011. febr. 3.; 2011. márc. 3.; és 2011. ápr. 7. a záró fórum, amelyen reményeink szerint kiosztanánk a részvételről szóló igazolásokat. Az időpontokon amennyiben ésszerűbb javaslat születik, lehet változtatni!

20/571-04-62 telefonon, valamint Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. email címen tudunk további felvilágosítást adni, és erre a címre várjuk a mellékelten csatolt jelentkezési lapokat is.

Együttműködésüket előre is köszönjük, és szeretettel várom Önt és munkatársait, október 7-én, 11 órától a : Menhely Alapítvány, Budapest, 1082, Szentkirályi utca 22-24. szám alatti, földszinti programirodájában.

Budapest, 2010. szeptember 16.

Tisztelettel: Kártyás Irén
A Diszpécser Szolgálat vezetője

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com