Hajlék-talan

Közép-Magyarország

2010. szeptember 21. kedd, 08:40

Írta: http://mixonline.hu

0 Hozzászólások

Mindenkinek van egy története a hajléktalanokról. Igen, a kispolgár szereti a nyugalmat és a békét. Őt zavarja minden, ami a békés, nyugalmas életét felbolygathatja. A kis-, a közép-, vagy a nagypolgár nem akar mást, mint csendes otthont, nyugodt, békés környezetet. Szeretné, ha lakókörzetében, útvonalain senki se zavarná meg a nyugalmát.

A kis- közép-, vagy nagypolgár ül az autójában, és minden nap minden percben, minden kereszteződésben szembetalálkozik valami nyugalmát megzavaró, de valós ténnyel, s ez a tény, hogy különböző korú, nemű és formájú, egykor talán hozzá hasonló emberek mély, alázatos meghajlással, műanyag poharukat nyújtogatva alamizsnát koldulnak.

 Tegyük a szívünkre a kezünket! Még azok az emberek is, akik empatikusan élik életüket, és átérzik a nyomorúság súlyát, még azok is elfordítják a fejüket, úgy tesznek, mintha nem látnák a bekéredzkedő nyomort. Pedig egy darabig érzik is, hogy toporog a koldus, aztán továbbmegy és kísérletezik a következő kocsival. Csonkolt kezek, síró, karon ülő gyerekek, mankóval bicegők, tolókocsival kéregetők hozzátartoznak Budapest városképéhez. 



 

 Hozzátartoznak Budapest városképéhez? Ez az a kérdés, amire egyetlen helyes válasz van, nem tartoznak hozzá, csak a nyomor, a válság rajzolta őket a városképbe. Nem véletlen, hogy megszaporodtak mostanában a róluk szóló hírek, a város tereit, aluljáróit, közlekedési végállomások peronjait megszálló hajléktalanokról. Közeledik a hűvös idő, az esős ősz, a hideg tél, s ezek az emberek már nemcsak városképrombolók lesznek, hanem napról napra fenyegeti őket a fagyhalál, a nyomorúságos betegségek sora. Nemrég megjelent egy rendelettervezet, ami különböző jogszabályokra, ha úgy tetszik, törvényekre hivatkozik, aminek alapján ki lehet tiltani a hajléktalanokat a közterületről.

A törvényben az áll, hogy tilos rendeltetésével ellentétben használni a közterületeket. Ezért akik ezt teszik, azoknak vállalni kell a következményeket. Nézzük sorban, hogy mik ezek a tételek. Tilos az aluljárókban lakni, akadályozni a közforgalmat, s közegészségügyi veszélyt okozni. A hajléktalanok között terjed a tetű, a gümókór. Tilos lakóházak lépcsőházaiban, mosókonyháiban, tároló helyiségeiben tábort verni, és megzavarni a lakóház tulajdonosainak nyugalmát. De tilos köztereken, padokon lakni, aludni, lakóparkokban sátort verni, egyáltalában minden tilos, amit a hajléktalanok évek óta természetes életkörülményként tesznek.




 

Már e hasábokon is írtunk arról, milyen könnyű hajléktalanná válni. Elég egy rossz házasság, tartós munkanélküliség, rossz adóssá válás, és ez még csak a sor eleje. Aki hajléktalan, nem tud tisztálkodni rendesen, ruhát váltani, egyáltalán kulturált kinézetet ölteni, így hát a munkáját is elveszíti. Majd elnyeli őt az örvény, kezdődik a kukázás, a szemétből szedett ételek fogyasztása. Az egymás kirablása, legyilkolása. A köztük élő szerencsétlen nők prostituálása, akiknek nincs másuk, csak a testük. A betegségek járványszerű összeszedése és terjesztése. Ez a hajléktalan sors. 

 De hát akkor mi legyen velük?  Ők is voltak gyerekek, nekik is volt édesanyjuk, őróluk is áradoztak valamikor. Volt szerelmük, talán van gyerekük. Most meg nincs semmijük. Ők azok, akik annyira útban vannak mindenkinek, hogy már saját magukkal sincsenek beszélő viszonyban. Megtanulnak az utcán élni, kegyetlenebb körülmények között, mint a vadon élő állatok. A polgár fél tőlük. Fél, mert rémálmaiban feltűnik, hogy ez vele is megeshet. Fél, mert nem tud értük semmit tenni, ezért inkább agresszív, mint inkább segítőkész.


 

 De hát mi legyen velük? Mert itt élnek közöttünk. Mert ha el is fordítjuk a fejünket, attól ők léteznek. Az ő problémájuk nemcsak rájuk tartozik. Csak az állam, a közjó tehet valamit, mert törvénnyel sosem lehetett a nyomort megtiltani. Ha kitiltják a főváros közterületeiről őket, hova kerülhetnek? Sokkal kevesebb hajléktalanszállói férőhely van, mint ahány hajléktalan. És azt mondják, a tartós hajléktalan életet élő emberek, hogy inkább meghalnak az erdőben egy fa alatt, vagy egy aluljáró zugában, híd alatt, minthogy beköltözzenek a számukra irtóztató légkörű hajléktalan tömegszállásra. És már ismét helyben vagyunk. A jóakaraton kívül, a kreativitáson kívül, a szociális érzékenységen kívül megint csak azt mondhatom, a megoldáshoz pénz, pénz és pénz kell.
 
Tisztelt hatóságok, kormányzat, fővárosi önkormányzat. Nyakunkon a közelgő tél. Csak kiáltani tudjuk, adjunk emberi létet a hajléktalanoknak, mert ők is felebarátaink.