Bukik az MDF, bukik a SZEMA, a Jobbik be sem került, 2,3-as átlagot szerzett a Fidesz és az MSZP. A Város Mindenkié csoport két hajléktalan tagja elemezte és értékelte a pártok programját a hajléktalanok szempontjai szerint. Az LMP majdnem kitűnő lett.
A kidolgozottság, a társadalmi igazságosság és a tolerancia szerint értékelte a pártokat egy ötös skálán a Város Mindenkié csoport két hajléktalanja a Főpolgármesteri Hivatal mellett. A Jobbikot eleve kizárták, mert, mint Takács Attila hajléktalan-előadó mondta, egyetlen olyan csoporttal sem kívánnak párbeszédet folytatni, amelyik a magyar társadalom bármely tagját kirekeszti.
Nagy port kavart [1] a közelmúltban, hogy a Belügyminisztérium szeptember elején kidolgozott jogszabály-tervezetének egyik paragrafusa kifejezetten azért készült, hogy a hajléktalanokat el lehessen távolítani a közterületekről, illetve büntetni lehessen őket.
Fidesz programját kétarcúnak nevezték. A hajléktalanokra szerintük néhol megalázó hangnemet használnak, és arra törekednek, hogy az empatikus szavazók mellett a rendpártiaknak is kedvezzenek. Amellett, hogy csak az ellátórendszer fejleszétésére tesznek javaslatot, a bérlakás-rendszer bővítésére nem, a program a hajléktalanokra társadalmon kívüliként tekint, és a köztéri hajléktalanságot köztisztasági illetve rendészeti problémaként kezeli. A Fidesz így a kidolgozottságra kapott hármasa mellett begyűjtött két kettest is.
Pozitívan értékelték, hogy az MSZP megemlítik a zsúfolt szálláshelyeket, ugyanis a szerény becslések szerinti 8 000 budapesti hajléktalanra mindössze 4-5 000 hely jut, és, hogy a megelőzésre, a kivezető útra helyezték a hangsúlyt, így fejlesztenék a szociális bérlakások hálózatát. Az összeképet rontja, hogy gondoltak a rendpárti választókra is, és, hogy rengeteg tárgyi tévedést tartalmazott a program. Hozták a Fideszes átlagot.
Üdvözölték, hogy az LMP kikérte véleményüket, szakmai párbeszédet kezdeményezett az érintettekkel és a programjukba beépítette a csoport több javaslatát is. Kiemelték, hogy az LMP elutasítja a hajléktalanokat és a koldulást büntető rendeleteket, valamint, hogy a többeikhez képest kifejezetten hangsúlyosan szerepel a szociális bérlakások témája. Negatívumként említették, hogy a program nem elég kidolgozott, nem tér ki például az üresen álló ingatlanok kihasználhatóságára, amiről egyébként éppen felmérést készítenek. A kidolgozottságát tekintve mindenből ötös.
A főpolgármester-választásból kiesett Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) nyúlfarknyi programjából pozitívumként kiemelték, hogy korszerűsítenék a szociális hálozatot, valamit szabályoznák a bérlakáspiacot, legalábbis az árakat. Nem értenek azonban egyet azzal, hogy az államnak ki kéne vonulnia a szociális ellátások finanszírozásából, pusztán a civil szervezetekre bízva azt, emellett pedig a célcsoportnak a művészeket és a munkával rendelkezőket lőtték be. A SZEMA, hiába kapott értékelhetetlen osztályzatot, így is jobban járt, mint az MDF, amelynek programját Takács Attila úgy jellemezte, mint választási vereség utáni útkeresést. Értékelésük szerint az MDF programja a gazdagok érdekeit védi, úgy állítják be a gondokat, mintha a hajléktalanság bűn lenne.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…