A szakemberekkel együttműködve, az emberiesség és az alkotmányosság maximális figyelembevételével lehet csak a hajléktalanok ügyét kezelni, szó sincs arról, hogy diktatórikus megoldásokhoz akarnának nyúlni - mondta Tarlós István csütörtökön, a fővárosi Nyugati téri aluljáróban tartott tájékoztatón.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Hajléktalanokért Közalapítvány azért indította programját, hogy a városvezetőknek mintául szolgáljon, hogyan kezelhetik a hajléktalanságot. A szeretetszolgálat az aluljáróban információs irodát nyitott, ahol a hajléktalanokat a térhez legközelebb működő szociális intézményhez tudják irányítani. Az intézményben a szakemberek nappali melegedővel, fürdési és mosási lehetőséggel, egészségügyi ellátással várják a rászorulókat.
Az aluljáró területén több tulajdonos osztozik, a többi között a VI.kerület, a főváros, a MÁV és a BKV, mégis ez a forgalmas aluljáró Budapest egyik legelhanyagoltabb része. A szakemberek szerint a sérült környezet vonzza a problémás embereket. A két szervezet most ezzel a civil programmal kezdte el a terület megszépítését.
Tarlós István a tájékoztatón úgy fogalmazott: ha a lakosság bizalmat szavaz neki, a kérdéskör kezelését mindenképpen az érintett szakmai szervezetek bevonásával végzi majd. A főpolgármester-jelölt szerint "félrevezetés, hogy programjukban a hajléktalanok eltüntetése és hasonló drasztikus lépések szerepelnek.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…