Törjük a fejünket néhány hete veszettül, de nem jutunk semmire. Pedig a kérdés a politikusok egy szűk, ámde annál bölcsebb rétege szerint nem kérdés: odanyilatkoztak nemrég, hogy a végre szárba szökkenő rend és a kollektív városi jóérzés érdekében a hajléktalanok menjenek haza... haza és haladás! Mely felszólítás úgy is értelmezhető: húzzanak a náthásba, de így a mondat (kivált a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évében) durvának tetszik, ejrópai politikus ilyet nem mond. Marad az udvarias felkérés, miszerint.
Tegyük hozzá, vannak azért olyan politikusok, közéleti emberek, szociális munkások, segítőkész fővárosi lakosok is, akik hajlandók a kút fenekére nézni, a hajléktalan kérdést kicsit összetettebbnek látni, és emberi megoldásokat keresgélni a problémára.
Az Adunk-kapunk Nap és Gyűjtőakció a Hajléktalanokért elnevezésű program szervezőitől például egy hónapon át a Tilos Rádió Mária utca 54. szám alatt található helyiségében takarót, hálózsákot, tisztálkodószereket és tartós élelmiszereket gyűjtenek a rászorulóknak, és az akció zárónapján, október 16-án karitatív napot rendeznek, melyen lesz tea- és ételosztás a Boráros téren a Cökxpon Ambient kávézóban délután ötkor felolvasás, amelyen hajléktalan költők, írók mutatkoznak be, egy órával később kiállítás nyílik a Fedél Nélkül című, kéthetenként megjelenő lap hajléktalan alkotóinak képzőművészeti alkotásaiból, lesz aztán ugyanott koncert,melyre a belépés ingyenes, de látogatók tehetnek persze felajánlásokat a Menhely Alapítvány részére.
Nem mondjuk, hogy egy efféle rendezvény megoldja a problémát, mert fafejűek mi sem vagyunk, de azért állítjuk, a másikra figyelés, az érzékeny hajléktalan művészek elénk tárt gondolatai segítenek egymás megismerésében, a hajléktalanok gondjairól való szofisztikált gondolkodásban. Menjünk tehát, segítsünk, vigyünk takarót, tartós élelmiszert, figyeljünk, gondolkodjunk, s ha mindezt megtettük, mehetünk haza, mert ez már maga a haladás.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…