Közép-Magyarország

Kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött pénteken a Ma ne menj haza című program Budapesten. A rendezvény a hajléktalanság problémájára akarja felhívni a figyelmet.

A kerekasztal-beszélgetésen részt vevő négy hajléktalan ember a többi között arról beszélt, hogyan szereznek élelmet, hol laknak, miként kerültek ebbe a helyzetbe, hogyan élik meg a hajléktalanságot. A középkorú nő, Orsolya elmondta, hogy amikor szállóra került, nagyon nehéz volt beilleszkednie, feltalálnia magát. "Lelkileg megrázó" élmény volt, amikor tudatosult benne, hogy hajléktalanná vált, nagyon nehezen dolgozta fel - válaszolta Hajdu Krisztián, a pécsi Támasz Alapítvány szakmai vezetőjének kérdésére, aki a beszélgetést moderálta.

Géza arról mesélt, hogy a hajléktalanszállóról a Margitszigetre költözött ki másodmagával, ahol sokkal jobban érezték magukat. A Dunában tudtak fürdeni, üvegeket gyűjtöttek, de sohasem kéregettek - hangsúlyozta. Majd sikerült munkát találniuk, s mivel fizetésük is volt, tudtak szállást fizetni, de 6 hónap elteltével lejárt a munkaszerződésük. A lakhatás alapvető emberi jog - mondta - és rengeteg üres ingatlan van, ahova be lehetne költöztetni a hajléktalanokat. Véleménye szerint sok hajléktalan ember nem bírja a bezártságot, számukra az lenne a megfelelő, ha sátrakban lakhatnának egy szálló udvarán is akár, és bejárhatnának tisztálkodni.

A középkorú Zoltánt már 7 évesen "kidobták" a szülei az utcára, amikor hazavitték a téli szünetben az intézetből. A metró aluljárójába járt melegedni, vagy a szülei ismerőseinél húzta meg magát, az éjszakát többnyire csavargással töltötte. Úgy tekint a hajléktalanságra, mint ami " nem is vele történik meg, hanem mással". Így túl tudja élni - mondta.

Tibor úgy fogalmazott, hogy "a kezdetekben nagyobb volt az összetartás" a hajléktalanok között. Több hajléktalanról tudja, hogy azért nem mennek be a szállóra, mert megverik vagy kirabolják őket. Üvegszedésből, újságárulásból "tartja el" magát, de bevallása szerint sokszor lopott is.

Az eseményen egyebek mellett a szervező Hajléktalan Közalapítány, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Menedékház Alapítvány és a Menhely Alapítvány várta az érdeklődőket, a rendezvényen fellép a Zanzibar, a Mrs. Colombo, a 'Round Nine és a hajléktalan színitársulat, az AHA Színpad.

A rendezvény fő célja felhívni a figyelmet az utcán élő emberek helyzetére és a hajléktalanság problémájának lehetséges megoldásaira.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:281

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com