Budapesten a hivatalos adatok szerint 15 ezren élnek az utcán, a Református Missziói Központ hajléktalan missziója vezetőjének becslése ezen a számon jóval túlmutat; Márkus Gábor református lelkipásztor úgy véli, hogy 30 és 50 ezer közé tehető a fedél nélkül élők száma a fővárosban. Még riasztóbb adat, hogy 5 ezer embert sem tudnak befogadni a budapesti hajléktalanszállók.
A Tiszta Forrás Alapítvány, amely - a református egyház hajléktalan missziójának szolgálatán belül - Pestszentlőrincen már működtet hajléktalan szállót, nappali melegedőt és gondozza a fedél nélkülieket. egy uniós pályázatnak köszönhetően új nappali melegedőt építhet, amely 300 ember befogadására lesz alkalmas. Márkus Gábor elmondta: az ország legkorszerűbb, mégis szerény kivitelű melegedője mintegy 50 millió forintból készül el 2011 júliusára. A pénzből a pincesort és a földszinti helyiségeket alakítják ki. A tárolókban, raktárakban élelmiszert, adományokból származó ruhákat, takarókat tartanak majd, valamint itt helyezhetik el a hajléktalanok csomagjaikat, és mindazt ami számukra érték. A mintegy 180 négyzetméteres földszinti részben a közösségi helyiséget alakítják ki és a melegedőhöz szükséges - törvény szerinti - kiegészítő helyiségeket, ahol különböző foglalkozásokat tartanak majd és a rászorulók elfogyaszthatják a konyhából kapott egyszerű reggelit, vajas kenyeret és teát - tette hozzá a lelkipásztor. Márkus Gábor elmondta azt is, hogy az új nappali melegedőben lehetőség lesz fertőtlenítésre, fürdésre, ruhát moshatnak és postát is fogadhatnak a hajléktalan emberek. A lelki tartalomról sem feledkeznek el, ezért evangéliumi alkalmakat tartanak majd a melegedőben. A lelkipásztor szerint az egyik legfontosabb, hogy a hajléktalanok szeretetet, megértést kapjanak, és találják meg Krisztust. A Tiszta Forrás Alapítvány kuratóriumának elnöke azt is elmondta, hogy a mintegy 1300 ellátottjuk közül évente 20-22 fedél nélkülinek sikerül felállni és visszailleszkedni a társadalomba.
Magyarország legkorszerűbb nappali melegedőjének alapkövét helyezik el december 7-én, kedden délután 2 órakor Budapesten, a XVIII. kerület Üllői u. 375. szám alatt. Az épület 300 hajléktalan embernek biztosít majd napközben tartózkodási lehetőséget. Az ünnepélyes alapkőletételen Igét hirdet Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, köszöntőt mond Csomó Tamás, Pestszentlőrinc szociális ügyekért is felelős alpolgármestere. A nappali melegedőt csaknem 50 millió forintból építik fel, a pénz kilencven százalékát az Európai Unió, tíz százalékát a működtető Tiszta Forrás Alapítvány adja. A Tiszta Forrás Alapítvány kiemelten közhasznú szervezet, amely az alábbi számlaszámra várja az adományokat: OTP Bank: 11719001-20243067
RMK sajtó
Üdv. minden szoc. kollégának!
Jaj, de jóóó!!!!!! Már itt is lesz a mi ker-ben a XVIII-ban? Én is hajléktalan átmeneti szállón dolgozok, mint szoc-munkás, és a tapasztalatom az , hogy sajnos nagyon nagy szükség van a nappali melegedőkre.
miért gondolod azt, hogy az egyházak sokkal jobban csinálják mint a civilek? nem teljesen értem ezt a kijelentést...
Jaj, de jóóó!!!!!! Már itt is lesz a mi ker-ben a XVIII-ban? Én is hajléktalan átmeneti szállón dolgozok, mint szoc-munkás, és a tapasztalatom az , hogy sajnos nagyon nagy szükség van a nappali melegedőkre.szeretem a munkahelyemet ugyanúgy, mint a főnökeimet. Amik itt bajaim máshol is meglennének.
Nagyon szeretném, ha nem abból ítélnének meg, mert itt és itt dolgozom, és mert ez és ez a főnököm....
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…