November 12-én, a Szociális Munka Napja alkalmából megrendezett kerületi ünnepségen polgármesteri dicséretben részesültek azok a szakemberek, akik évek óta a kerület szociális intézményeiben a hozzájuk fordulók segítésén munkálkodnak.
A közösség, a társadalom megbecsülésének jeleként ünneplik világszerte november 12-én a Szociális Munka Napját. Hazánkban - ahol az emberek közel egyharmada küszködik olyan problémával, ami szociális kezelést, gondozást igényel -, is tizenhárom éve köszöntik a szakterület dolgozóit.
A Szociális Munkások Nemzetközi Szervezete 1997. november 12-én hirdette meg a Szociális Akció Nemzetközi Napját, amelynek fő témája a kirekesztés elleni harc volt. A nemzetközi akciónap emlékére született az a javaslat, hogy minden évben november 12-e legyen a Szociális Munka Napja, amely egyúttal jó alkalommal szolgál arra is, hogy a szakterület felhívja a közvélemény figyelmét azokra, akik az elesettekért dolgoznak.
1997. november 12-ét követően egyre több megyében, városban, intézményben szerveztek ünnepséget. Újbuda 1999-ben csatlakozott a kezdeményezéshez és azóta a kerület napi rendezvénysorozat részeként évente polgármesteri dicsérettel jutalmazza azokat a személyeket, akik lelkiismeretesen és fáradhatatlanul dolgoznak rászoruló embertársainkért. - fogalmazott Hoffmann Tamás polgármester.
Magyarországon az emberek közel egyharmada küszködik olyan problémával, ami valamilyen szociális kezelést, gondozást igényel. A szegénység elleni küzdelemben gyakran emberfeletti munkát végeznek az utcai szociális munkások, a családsegítők, a hajléktalanszállók és más szociális intézmények munkatársai.
Aba Botond Csaba a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 11. kerületben müködő szolgálat munkatársa,
Halász Lajosné az Újbudai Idősek Házában az ápoló-gondozó csoport ápolója,
Busi Zoltán az Újbudai Humán Szolgáltató Központ családgondozója,
Nagy Lászlóné az Egyesített Szociális Intézmények munkatársa,
Nagyné Bátori Éva, a Habilitációs Fejlesztő Munkatársa,
Marosiné Rétfalvi Ágnes, az Újbuda Prizma kft parkgondozási részlegének vezetője,
Erdős Gabriella a Down Alapítvány munkatársa,
Nagy Ferenc a Krízis Alapítvány munkatársa,
Paless Eszter Bliss Alapítvány Segítő Kommunikáció-módszertani Központjának igazgatóhelyettese,
Keresztes Károly a Katolikus Karitasz Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat munkatársa,
Regényi Enikő Mária a Szellemi Sérült Testvéreink Alapítvány munkatársa, gyógypedagógus-teológus,
Lengyel Szílvia a Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat intézményvezetője,
Cselényi Lászlóné a 11.kerületi Vöröskereszt önkéntese.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…