Közép-Magyarország

Eddig 116, a kiemelt budapesti aluljárókban életvitelszerűen tartózkodó hajléktalan esetében "van vállalás arra", hogy december 15-ig megfelelő elhelyezéshez juthatnak.

Győri Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinek (BMSZKI) szakmai igazgatója arról tájékoztatott: a "kimenekítési akció" jelenleg ott tart, hogy 116 ember kapott névre szóló igazolást arról: "elhelyezése folyamatban van". Közlése szerint eddig 68 ember közölt nagyjából konkrét kívánságot, választott a lehetőségek közül. "A többieket vagy már elküldték, s ezért már éppen nem találjuk, vagy maguk elmentek máshova, vagy még nem döntöttek, hova menjenek" - írta. Minden felkínált lehetőségre van jelentkező: szociális otthon, kórház, lábadozó, támogatott munkásszálló, vagy lakhatás, páros éjjeli menedékhely, vagy fizetős átmeneti szálló. Már többen el is foglalták a felkínált helyeket, a bonyolultabb elhelyezések (szociális otthon, kórház, albérlet) folyamatban vannak - írta. Győri Péter közölte azt is, hogy kapott tájékoztatást a hétfői Kálvin téri esetről.

A Város Mindenkié csoport az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében arról tájékoztatott, hogy a Fővárosi Közterület-felügyelet és a rendőrség hétfőn a terület elhagyására szólította fel a Kálvin téri aluljáróban élőket. Mint írták, a csoport tagjának beszámolója szerint az aluljáróban élő emberek rendelkeztek azzal a névre szóló laminált igazolókártyával, amelyet a "Társadalmi megbékélés programjába" bevont hajléktalanoknak adnak ki az utcai szociális munkások, hogy elhelyezésükig elejét vegyék a "zaklatásnak". "A hajléktalan emberek nem követtek el semmilyen szabálysértést, ennek ellenére az erőszakszervezetek munkatársai az igazoltatást követően felszólították őket az aluljáró elhagyására".

Győri Péter tájékoztatása szerint nem a Kálvin téri volt az egyetlen ilyen eset. "Korábban is jeleztem ezt a problémát a közterület-felügyelet vezetőjének, ezután az eset után is beszéltem Borbély Lászlóval, aki a közvetlen végrehajtásért felelős. Azt az ígéretet kaptam, hogy ismételten felhívják munkatársaik figyelmét a megállapodás szerinti működésre" - írta Győri Péter, aki kiemelte: szeretnék, ha az akció végrehajtása során annak humánus megoldásai dominálnának, s nem a gyors kiszorítós, rendészeti.

Tarlós István főpolgármester november elején jelentette be, hogy a "Társadalmi megbékélés programja" keretében az utcai szociális munkások felmérik, hányan élnek a főváros kiemelt aluljáróiban, és december 15-ig speciális elhelyezési formákat ajánlanak fel a számukra. A főpolgármester akkor úgy nyilatkozott, hogy "aki még mindezen feltételek biztosítása ellenére is netán agresszív módon megpróbál ragaszkodni ahhoz, hogy az aluljárókban éljen életvitelszerűen, az törvényen kívül helyezi magát tudatosan; azzal úgy fogunk eljárni, ahogy el szoktak járni az önmagukat tudatosan törvényen kívül helyező emberekkel szemben".

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com