Közép-Magyarország

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az „Aluljárók helyett emberibb körülmények” c. programban résztvevő hajléktalan emberek kríziselhelyezésének megoldása érdekében támogatási felhívást tesz közzé.

A támogatás célja:
Pénzbeli támogatás nyújtása, kizárólag az „Aluljárók helyett emberibb körülmények” c. programban részt vevő hajléktalan emberek kríziselhelyezésének megoldására.

A támogatás formája:
Egyszeri, vissza nem térítendő támogatás, melynek megalapozottságát a program vezetője és a pályázat kiírójának képviselője 3 napon belül bírál el. Támogatott program esetében „Támogatási Szerződés” készül. A támogatási összeg kifizetése a szerződés aláírását követő max. 3. munkanapig megtörténik.
Támogatási igényt azok a budapesti utcai szociális munkások nyújthatnak be
- Támogatási kérelem formájában -, akik munkájuk során – az „Aluljáró helyett emberibb körülmények” c programban dolgoznak.
A programban támogatható minden egyedi, más forrásból nem támogatott krízis elhelyezési forma. A Szeretetszolgálat a támogatás felhasználását, a program megvalósítását a szerződésben rögzített módon ellenőrzi.

A támogatás felhasználása:
A krízis elhelyezésre megítélt támogatási összeg előfinanszírozással kerül kifizetésre. A programban nem támogatható a más forrásból támogatott elhelyezés. Egy szociális munkás max. hat esetre nyújthat be támogatási kérelmet.
Az utcai szociális munkás a támogatási szerződés alapján használja fel a támogatási összeget. A támogatási időszak december 15-éig tart. A támogatási összeg felhasználásáról az utcai szociális munkás, szakmai és pénzügyi beszámoló/elszámolást küld a pályázatot kiíró Szeretetszolgálatnak, ennek beérkezési határideje január 15. A támogatás keretösszege: 5 Millió forint
A támogatás összege az általános forgalmi adót (ÁFA) is tartalmazza.

Az igénybenyújtók köre:
Kérelmet nyújthatnak be azok az utcai szociális munkások, akik az „Aluljárók helyett lakhatást” programban a Menhely alapítvány koordinátorával egyeztetve, hajléktalan emberek kríziselhelyezését végzik.

Az igénybenyújtás, elbírálás és a támogatás folyósításának módja, folyamata:
A támogatási igényt támogatási kérelem formájában kell benyújtani.
A kérelem tartalmazza:
1. Az eset ismertetését és a kríziselhelyezés leírását,
2. A támogatási összeg felhasználásának bemutatását (egyszerű költségvetési tábla formájában- munkabérre és a szocmunka költségekre nem lehet pályázni).

A kérelem mellé csatolni kell:
1. az adott utcai szociális munka szolgálat működési engedélyét,
2. a fenntartó támogató nyilatkozatát (lsd melléklet).

A kérelem beérkezési határideje: 2010. december 12.
A pályázatot a krizispalyazat [kukac] maltai.hu címre kell elküldeni.

A Máltai Szeretetszolgálat a Menhely Alapítvány programkoordinátorával együtt a benyújtott kérelmek alapján dönt a krízis elhelyezésekre benyújtott támogatási kérelmekről. A támogatott programok felelősével - a pályázóval (szociális munkás) - a Máltai Szeretetszolgálat szerződést köt.

Hozzászólások  

 
0 #7 VÁ: Magyar Máltai Szeretetszolgál at az „Aluljárók helyett emberibb körülmények” c. programban résztvevőBuzás Endre 2010-12-16 09:39
Sajnos nem találom a cikket, de úgy emlékszem volt arról szó, hogy felügyelik a "pontokat" szocok is. Na ha ez így marad, ahogy tegnap láttam akkor mindenki, aki tud, józanul gondolkozni próbálja meg elképzelni mi lesz ott. Pillanatok alatt összeáll egy keménymag. Olyan helyet nyitni ahol a földön alszanak? ahol a wc kint van az utcán -5 fokban? ahol nincs fürdési, mosdási lehetőség? ki az üzemeltetője? kinek a felelőssége ha ott tragédia történik?
Idézet
 
 
+1 #6 Lemondott a hajléktalanügyi miniszteri biztoshoffmannkriszta 2010-12-16 08:48
http://old.hirado.hu/videotar/index.php?id=11323

2007. október 17. 12:41
Lemondott a hajléktalanügyi miniszteri biztos

Vecsei Miklós azt mondta nem értett egyet azzal a javaslattal, hogy azokat a fedél nélkül élőket, akik nem hajlandók szállásokra bemenni ezentúl sátrakban helyezzék el - úgy érezte nincs más út csak az, hogy távozik a posztjáról
Idézet
 
 
+1 #5 VÁ: Magyar Máltai Szeretetszolgál at az „Aluljárók helyett emberibb körülmények” c. programban résztvevőBuzás Endre 2010-12-16 06:55
Idézet:
A Magyar Máltai Szeretetszolgál at alelnöke arról is beszélt, hogy azokat sem hagyják magukra, akik valamilyen okból nem akarják elfogadni a felkínált segítséget. Tapasztalatai szerint amennyiben emberhez méltó megoldást kínálnak egy hajléktalan ember számára, a legtöbben élnek a lehetőséggel. Ez alól többnyire azok jelentenek kivételt, akik súlyos pszichés vagy alkoholproblémá kkal küzdenek. A tervek szerint túlélési pontokat nyitnak majd azoknak, akik továbbra is az utcán maradnának, ez egyébként életvédelmi szempontból is kötelező - teszi hozzá a szakember. Ezek például az aluljárók jól elkülönített szakaszában helyezkedhetnén ek el, és rendelkeznének WC-vel, légelzárófüggön nyel, kialakítható bennük fűtés, de ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd rájuk, mint az utcára. Konkrét helyeket egyelőre nem nevezett meg Vecsei Miklós, de azt elárulta, hogy minimum két túlélési pont felállítását tervezik, és a legforgalmasabb helyek a legalkalmasabba k erre a célra. Ettől eltérő funkcióval rendelkeznének a szociális csomópontok, ahol a hajléktalan emberek minden szükséges segítséget és információt megkaphatnak majd ahhoz, hogy szállást és ellátást szerezzenek.


november 8.-i nyilatkozat. Azt el is felejtettem -két mobil wc áll az ajtó előtt.
Idézet
 
 
+2 #4 VÁ: Magyar Máltai Szeretetszolgál at az „Aluljárók helyett emberibb körülmények” c. programban résztvevőBuzás Endre 2010-12-16 01:14
Ma a nyugatiban jártam éjjel. Nem egyszerű amit láttam :( az aluljáróban alszanak emberek. Fent van a túlélési pont vagy mi a neve mostmár, az ajtajára ki van írva melegedő, van bent 3 pad amin emberek ültek egy egy padon kb 3-3 ember. Jól be van fütve az biztos az egész helységben kb 20-30 ember volt. Akinek nem jutott pad azok a földön feküdtek, de nem volt semmilyen felügyelet. Az ott lévők azt mondták érkezesésünk előtt volt egy verekedés bementek a arendőrök kiabáltak, igazoltattak majd elmentek. A közteresek sehol. Ez attól túlélési pont, hogy a benttartózkodás t kell túlélni? embertelen, a gyenge esetleg pszichiátriai betegek biztos, hogy kint maradnak. Én azt gondolom iszonyat amit ma láttam -a szakma szégyene.
Idézet
 
 
0 #3 VÁ: Magyar Máltai Szeretetszolgál at az „Aluljárók helyett emberibb körülmények” c. programban résztvevőBuzás Endre 2010-12-15 22:18
A lényeg pont az, hogy nem csinálunk semmi újjat, sőt amiket felajánlunk azok is részei a rendszernek évek óta már. Nekem problémám van ezekkel. Ismerem mert mikor a résben az ifjúsági szállót bezártuk hirtelen nagyon sokan mentek albérletbe. Szándékos volt, hogy így írtam az első bejegyzést.
Idézet
 
 
0 #2 VÁ: Magyar Máltai Szeretetszolgál at az „Aluljárók helyett emberibb körülmények” c. programban résztvevőhoffmannkriszta 2010-12-15 19:53
Nem értek egyet ... szerintem megoldások és eszközök most sincsenek, vagy csak rendkívül korlátozott számban (csak az arányok érzékeltetésére : Pesten 116 embernek ajánlottak segítséget - csak a tavalyi télen Tatabányán 115 fedél nélküli ember vett részt a teajáratban - miről beszélünk?)
Ellenben nyomás, kényszerítés viszont van. Szerintem nem lettek motiváltabban az utcán élők. Csak választásuk nem igen van.
Idézet
 
 
0 #1 VÁ: Magyar Máltai Szeretetszolgál at az „Aluljárók helyett emberibb körülmények” c. programban résztvevőBuzás Endre 2010-12-09 10:11
Azért azt mostmár tényleg mondja el valaki, hogy az előző években ezek az eszközök amiket most használ a szakma eddíg hol voltak? mert volt olyan pl a nyugatiban amikor 40 ember élt akkor miért nem voltak ezek a segítségek. És most miért motiváltabbak az ott élők mint 2009 telén?

Tényleg meg kell erőszakolnia a politikának a szakmát?
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com