A belvárosi aluljárókból a felszínre, a külvárosokba, vagy teljesen Budapesten kívülre megy a hajléktalanok egy része a számukra zaklatást jelentő hatósági fellépés elől – mondta a Hírszerzőnek több utcai szociális munkás is. Így attól tartanak, a fővárosi önkormányzat és több szociális szervezet akciója ellenére is sok hajléktalan megfagyhat ezen a télen.
Eltűntek a budapesti, belvárosi aluljárókból az „életvitelszerűen” ott élő hajléktalanok. Igaz, ettől még idén télen is sokan megfagyhatnak – ettől tartanak a Hírszerző által megkérdezett szociális munkások.
Mint ismert, Tarlós István főpolgármester több szakmai szervezettel, így a Budapesti Módszertani Szociális Központtal (BMSZKI) együttműködve hirdette meg, hogy december 15-ig „megtisztítják” a budapesti aluljárókat. Ennek keretében előbb számba vették, hányan élnek ezeken a helyeken, majd mindenkinek megpróbáltak valamilyen szállást szerezni. Egyben bejelentették, hogy december 15-től a rendőrök, és a Közterület Felügyelet (KT) munkatársai „zéró toleranciát” hirdetnek az aluljárókban éléssel szemben, és akár akaratuk ellenére is beviszik őket egy szállóra.
A főpolgármester szerint a főváros frekventált aluljáróiban élő hajléktalanok jelentős többsége, mintegy 80 százaléka elfogadja a számukra felkínált szociális segítséget. A városvezető keddi sajtótájékoztatóján az MTI szerint azt hangoztatta: az állami és önkormányzati szociális hálóból kiesetteket meg akarják szólítani, és integrálni akarják őket a társadalomba, ugyanakkor azt nem akarják megengedni, hogy az aluljárókban és a pályaudvarokon az emberek életvitelszerűen tartózkodjanak.
Tarlós István újságírói kérdésre arról beszélt, hogy bár "célzottan és kifejezetten hajléktalanügyként kezelik" a mostani akciót, valójában a kiemelt aluljárók és azok környezetének a rendbetétele volt a fő cél, és ennek keretében akartak az ott élő hajléktalanoknak emberséges elhelyezést biztosítani.
A Város Mindenkié hajléktalan érdek- és jogvédő csoport szerint viszont hazugság a társadalmi megbékélés programja, mivel erőszakkal toloncolják ki a hajléktalanokat az aluljárókból. ezért szerda este 6 órától egész éjszakás demonstrációt terveznek a Blaha Lujza téri aluljáróban, illetve arra kérik a főpolgármestert, hogy töltsön egy éjszakát a hajléktalanok között. A szervezet vállalja, hogy egy autentikus program keretében bevezetik Tarlós István az utcán élők érdekében.
"Felszínre söpört" probléma
„Annyi történt, hogy az aluljárókból feljöttek a felszínre a hajléktalanok” – mondta a Hírszerzőnek egy utcai szociális munkás. Ő éppen akkor járt a Nyugati téren, amikor telefonon beszéltünk vele, azt mondta, nem láttak egyetlen hajléktalant sem, igaz, ez amiatt is történhetett, hogy a felszínen éppen ételosztás volt. Tapasztalataik szerint az elmúlt napokban éjjelente még ott voltak a hajléktalanok.
A rendőrök, és a Közterület Felügyelet munkatársai egyébként igen kreatívan próbálják meg kiszorítani a még aluljárókban éjszakázókat: a Nyugatiban például nem lehet a földön feküdni, legfeljebb ülni, de azt is csak nyitott szemmel – az alvás már „életvitelszerű ott-tartózkodásnak” minősül, és ezért már igazoltatnak. „Igaz, nem volt ez másképp korábban sem: a közterületisek és a rendőrség havonta egyszer csinált egy ’nagytakarítást’, és akkor például bevitték azokat, akiknek nem volt személyijük” – mondta.
Sokan megfagyhatnak
„Nem mondom, hogy tömegesen, de tapasztalataink szerint kihúzódtak a külvárosokba a hajléktalanok, Kispesten például most több van belőlük, mint korábban” – mondta egy másik utcai szociális munkás is. Szerinte most éppen ellentétes folyamat zajlik, mint az elmúlt években: akkor a hideg beköszöntével éppen hogy a belvárosba vándoroltak a hajléktalanok, most vannak, akik egyenesen a város környéki erdőkben húzzák meg magukat. „Attól tartok, idén is sokan meg fognak fagyni” – mondta a munkatárs.
Nappali melegedő hely egyelőre van egyébként, és a BMSZKI munkatársai szerint akik akarták, és a szolgálatok krízisautóival vittek be éjjeli menedékhelyre, szintén férőhelyhez jutottak, igaz, volt olyan, hogy ez már csak ülőhelyet jelentett. Azt viszont senki nem tartja jó, és életszerű megoldásnak, hogy akár erővel vigyék be a fedél nélkülieket egy ilyen intézménybe. „Még ha a rendőr ott is van velem, és beszállítja az autóba a hajléktalant, akkor sincs értelme. Ha ő azt mondja, hogy útközben tegyem ki, úgyis megállok. Felnőtt emberekről van szó, szabad akaratukból cselekszenek” – mondta egy krízisautón dolgozó szociális munkás.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…