Nincs ember, akinek ne tűnne fel, hogy egyre több a rossz külsejű, erőszakos kéregető a belvárosban. Szinte mindenkit megszólítanak, pénzt kérnek, néha fenyegetőznek is. Mindennapjainkat megkeseríti egy rosszul öltözött, általában illuminált állapotban lévő társaság. Kéregetnek, a pénzt alkoholra költik. Az éjszakát lépcsőházakban, hajléktalanszálláson töltik, nappal a boltok bejárata előtt, tereken kéregetnek. És egyre erőszakosabbak.
Egy járókelő elmondta, hogy nem akart pénzt adni nekik, erre megkérdezték, hogy félti-e az autóját. Egy férfi, akit megállítottak bevásárlás után, ezt mondta el:
- Többször adtam már nekik, de ezúttal nem nyúltam a zsebembe. Katasztrófa, ami itt folyik, nem lehet úgy átjutni a belvároson, hogy ne találkozzon az ember velük. Hogy mit tesznek a rendőrök? A múltkor láttam, hogy intézkedés helyett csak kedélyesen beszélgettek, röhögcséltek velük.
- Egyre több panasz érkezik a hajléktalan életmódot folytató személyek által elkövetett jogsértésekkel kapcsolatban - tudtuk meg Leibinger Esztertől, a Vas Megyei Rendőr-Főkapitányság sajtószóvivőjétől. - Ezek a jogsértések: koldulás, köztisztasági szabálysértés, közterületen szeszesital fogyasztás tilalmának megszegése, csendháborítás és néha a garázda, rendzavaró cselekmények.
A szóvivő hozzátette: Szombathelyen a kizárólag közterületen élő személyek száma 35 fő körül mozog, közülük 15 fő az, akik rendszeresen jogsértéseket követnek el. Velük az egyik probléma az, hogy nem hajlandók igénybe venni a szociális intézmények szolgáltatásait. Kukázásból, segélyszervezetek adományaiból, sokszor zaklató módú koldulásból tartják fenn magukat. Az általuk elkövetett kisebb súlyú jogsértések száma az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt. De szinte napi rendszerességgel érkezik panasz az intézmények, kereskedelmi egységek, iskolák környékéről is, mert a terület sajátosságaihoz nem illő módon viselkednek.
- Ki kell emelni, hogy nagy problémát jelent az ápolatlanságuk, a sokszor szemmel is látható tetvesség, rühesség. Szombathelyen a leginkább érintett területek a Fő-tér, a Március 15-e tér, a Berzsenyi tér és a Fő térre bevezető utcák. Az a tapasztalat, hogy ezek a személyek azokat a területeket látogatják leginkább, ahol a koldulással valamennyi bevételre tesznek szert. Ezeken a területeken konkrét jogsértés mellett szemetelnek, a dolgukat végzik, hangoskodnak, és megbotránkoztató módon viselkednek.
A szóvivő szerint a Szombathelyi Rendőrkapitányság a jelenség megszüntetésére vonatkozóan több lépést tett. Külön bizottságot állított fel erre a célra, az érintett területeken a közterületi szolgálatot megerősítette, a rendőr - közterületfelügyelő párok létszámát bővítette, a lakosság figyelmének felhívására programot dolgozott ki.
A közterületen szolgálatot ellátó rendőri állomány a hajléktalanok által elkövetett jogsértésekkel szemben fellépnek és a jelenség megszüntetése érdekében a szükséges intézkedéseket megteszik, hangsúlyozza a szóvivő. - Az intézkedések kétharmada nem bejelentés alapján, hanem rendőri kezdeményezésre történik. Az intézkedés alá vont személyek azonban közönyösek, érdektelenek a hatósági intézkedéssel szemben. A hatóságok fellépését, a jogsértésekkel szembeni következmények végrehajtását több körülmény is nehezíti. Ezeknek a személyeknek egy része fertőző beteg (TBC, Hepatitis, rühesség, tetvesség), és kóros elmeállapotú, de a kóros elmeállapotú személyekkel szembeni hatósági fellépés korlátozott. A közterületi állomány által a hajléktalan személyekkel szemben végrehajtott kényszerintézkedések (előállítás, elővezetés, biztonsági intézkedés) során szigorú biztonsági, egészségvédelmi szabályokat kell betartani.

- A probléma megszüntetésére még a következetes, folyamatos és célirányos rendőri fellépés sem elegendő. A helyzetet olyan társadalmi probléma okozza, amelyre teljes körű és megnyugtató jogi, hatósági megoldás még nincs - húzta alá a szóvivő.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…