A Szarvas utcába tervezett hajléktalan-krízisszálló létesítése és környezetük további romlása elleni tiltakozásul adtak át petíciót az utcában lakók képviselői Somogyi Tivadarnak a városházán pénteken. Az alpolgármester két héten belüli választ ígért. A győri Szarvas utcát a január 18-i gázrobbanás emelte a figyelem központjába, az ott és a környéken lakók most ezt kihasználva döntöttek úgy, hogy hangosabban próbálják panaszaik megoldását kierőszakolni.
Ehhez hozzájött, hogy a város hajléktalan-krízisszálló létesítését tervezi. A petíciót, amit most átvettem, átolvasom. Lehet, hogy tartalmaz jogos vagy nem jogos félelmeket. Ezért ígértem, hogy két héten belül válaszolni fogunk rá.
Somogyi Tivadar A Szarvas utcaiak petíciót állítottak össze, abban az említett krízisszálló elutasítása mellett többek között olyan pontok szerepelnek, mint a környezet elszemetesedése, a normális társadalmat tönkretevő emberek Győr-Szigetbe telepítése elleni tiltakozás. A több száz aláírással ellátott tiltakozást Somogyi Tivadar alpolgármesternek adták át a városrész lakóinak képviselői.
– Annak a háznak és az oda telepítendő funkcióknak a tervezése folyik. Annyit tudok, hogy kell egy hajléktalanokat ellátó orvosi rendelő, egy nappali konyha, kellenek krízislakások. Ez utóbbiak esetében nem hajléktalanokról, hanem szociálisan rászorulókról kell beszélni. A petíciót, amit most átvettem, átolvasom.

Lehet, hogy tartalmaz jogos vagy nem jogos félelmeket. Ezért ígértem, hogy két héten belül válaszolni fogunk rá.
Annak, hogy a Szarvas utcában egyáltalán valami létesüljön, elsősorban anyagi vonzatai vannak, a költségvetés pedig még nincs elfogadva – mondta el Somogyi Tivadar.
A Szarvas utcaiak képviselőitől Somogyi Tivadar alpolgármester vette át a lakók petícióját.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…