Nyugat-Dunántúl

Tarr Ernő nyugdíjas katonatiszt felkereste szerkesztőségünket és elmondta, hogy egy hajléktalant embertelen módon vezettek ki a biztonságiak a nagykanizsai csarnok épületéből. A Csarnok Üzletházban dolgozók, kereskedők és vásárlók egybehangzó véleménye szerint viszont néhány hajléktalan ápolatlanságával, viselkedésével erősen zavarja a mindennapi munkájukat, vásárlásaikat.

Mint azt a nyugdíjas katonatiszt részletezte, szerdán a vásárcsarnokban vásárolt, ahol hamarosan egy hajléktalan nővel találkozott. A torzonborz alak kisvártatva eltűnt a szeme elől, ám hamarosan másra lett figyelmes.

- Egyszer csak azt láttam, hogy az egyik biztonsági őr a hajánál-kezénél fogva cibál ki egy alakot - idézte fel a látottakat. - Amikor kidobta az épületből, és jött befelé, hangosan odaszólt a társának, hogy „menjünk a másik után”. Úgy éreztem, ezt már nem tűrhetem, és megjegyeztem: mindezt emberibben is megtehetnék. Közölte, hogy „ezek piszkosak, fertőznek”. Elfogadom, hogy kinézetük elítélhető, de az intézkedés akkor is embertelen, ehhez nincs joga egy biztonsági őrnek sem.

Tarr Ernő hangsúlyozta ugyanakkor: tudja, hogy a biztonsági őr a feladatát teljesítette, de ezúttal hiba történt. Hozzátette, hogy nem érti, a hatóságok miért nem lépnek fel a vásárlókat valóban zavaró személyek eltávolítása érdekében. A helyszínre sietve éppen szemtanúi lehettünk a Tarr Ernő által említett „torzonborz nő” ismételt kivezetésének. Az asszony ugyanis ekkor a pecsenyeárusok közelében, egy padon ült, s a csarnok gondnoka, valamint egy biztonsági őr lépett oda hozzá. Majd mintegy másfél méter távolságból, jó hangosan felszólították, hogy „mondtuk már, hogy legyen szíves távozni a csarnokból”. A vörösborral átitatott, egykor fehér kabátban ülő nő a második felszólításra feltápászkodott, és bizonytalan léptekkel elindult kifelé. Az őrök három méterről követték, egészen addig, amíg szitkozódva be nem vágta maga mögött az ajtót.


Utána indultunk, megpróbáltunk vele beszélni, ám a nevét sem tudtuk meg tőle.

-Fogadjunk, hogy a másikon visszajön!- lépett oda hozzánk Mátés Antal, akihez kisvártatva más őstermelők, kereskedők is csatlakoztak. Mint elmondták, a hajléktalanok egy része nem okoz problémát: ők csak melegedni járnak be a vásárcsarnokba, s megértették, hogy a társasház szabályait be kell tartaniuk. Néhányan azonban kilógnak a sorból.

- Vannak, akiket nem érdekel senki és semmi. Odavizelnek a sarokba, aprópénzért molesztálják a vásárlókat, élelmiszert lopnak a standokról. Nem is csoda, ha a vevők megijednek tőlük.

Beszélgetésünknek az előbb „kidobott” nő megjelenése vetett véget, egy másik ajtón tényleg visszatért.

- A Csarnok Üzletházban magántulajdonban lévő üzletek és kosaras piac működik. A társasház területén az elmúlt időszakban egyre inkább zavarta az üzletmenetet néhány nem megfelelő viselkedésű és ruházatú egyén, akik a viselkedésükkel megbotránkoztatták mind az eladókat, mind a vásárlóközönséget - adta tudtunkra Rózsás Károly, a vásárcsarnokot működtető intézőbizottság elnöke.

- Felkértem a társasház gondnoki és őrzési feladataival megbízott biztonsági szolgálatot, hogy a renitensen viselkedőket kérjék fel a távozásra. A biztonságiak erőszak alkalmazása nélkül felszólították a távozásra és a kijáratig kísérték őket.

TÖRVÉNY
A törvények alapján az üzletek és a piac rendjét az azt üzemeltető vállalkozók, illetve a vásárt szervezők jogosultak betartatni. Ők tehát felléphetnek olyan személyek eltávolítása érdekében, akik a piaci árusítás rendjét megzavarják. Hajléktalanok a vásárcsarnok emeletén.
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com