Nyugat-Dunántúl

Bővítették és korszerűsítették a mosonmagyaróvári hajléktalanszállót, így további tizenöt fedélnélkülit tudnak elhelyezni áprilistól. Egyre nagyobb az igény erre az ellátásra.

A Mosonmagyaróvári Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény Hajléktalan Szolgálata sikeres pályázatai által bővíthette és korszerűsíthette a mosonmagyaróvári hajléktalanszállót. A Barátság utcai épület egy közel száztíz négyzetméteres szárnnyal egészült ki a Hajléktalanok Közalapítványa 18,4 millió forintos támogatásával. Ehhez a mosonmagyaróvári önkormányzat közel négymillió forinttal járult hozzá.

– A szállót a huszonnegyedik órában bővítették, hiszen régóta teljes kihasználtsággal működünk. Jelenleg a 28 férőhelyes épületben harmincegyen laknak – magyarázza Szépe István, a hajléktalanszálló vezetője, aki szerint az ellátásra egyre nagyobb az igény. Ezt főként a nappali melegedőben érzik, melyben tavaly mintegy száz ember fordult meg – és decemberben százhúsz százalékos kihasználtsággal működött.
Hálószobák, mosókonyha, vizesblokk. Az új szárnyat a vezető reményei szerint áprilisban átadják a fedélnélkülieknek – így összességében 43 férőhelyessé bővül az intézmény. Az épületrészben akadálymentesített vizesblokkot, négy hálószobát alakítottak ki, de egy mosókonyha is helyet kapott. Utóbbiba ipari mosógépet is beszereztek. Az egyik legfontosabb lépés, hogy egy betegszobát is létrehoztak, amihez az ágyak már megérkeztek. A Hajléktalanok Közalapítványánál szereztek forrást az új rész bútorzatára.


– Nyolc-tíz ágy hiányzik még az épületből, felajánlásokat elfogadunk – hívta fel a figyelmet Szépe István. Egy másik pályázat keretében az épület nyílászárócseréjét és szigetelését oldották meg.

– További tizenöt hajléktalannak tudunk fedelet biztosítani a fejlesztésnek köszönhetően. Ez a beruházás azonban nemcsak mennyiségi, hanem minőségi előrelépést is jelent. Feladataink ugyan nőttek, de az itt dolgozók száma nem bővült. A közösségi terek sem nőttek, úgyhogy ez további feladatok elé állít bennünket, akárcsak az, hogy a nappali melegedőt elkülönítsük a hajléktalanszállótól – sorolja a szállóvezető.

A téli krízisellátás jövője. Mint ismeretes, korábban az önkormányzat krízisszállót nyitott az egykori határőrlaktanya gazdasági épületében a hideg időjárás idejére.

– Az ott lakók nem tartották be a szabályokat, a jövő megoldandó kérdése a laktanyában élők további ellátása – szögezte le Szépe István, aki úgy tudja, jelenleg mintegy tízen húzzák meg ott magukat. A kérdésre, miszerint lát-e esélyt arra, hogy a laktanyában élők helyet kapjanak a kibővített szállón, hozzáfűzte: a bekerülés feltételei továbbra sem változnak, a házirendet be kell tartaniuk a náluk lakóknak. A szállón kívül élő fedélnélküliek március végéig vehetik igénybe az önkormányzat által támogatott melegétkeztetést. Ezt az ellátást naponta tizenöten igényelték.



Hajléktalanokról – számokban. A jelenleg a szállóban lakó harmincegy hajléktalanból hat nő, minden korosztály képviselteti magát. Köztük olyan is akad, aki egyetemi végzettséggel rendelkezik. 10–15 százalékuk tudja újrakezdeni az életét. Mosonmagyaróvár utcáin mintegy 25 hajléktalan lehet.

 


Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com