Nyugat-Dunántúl

A "Mit tehetek érted?" nevű ifjúsági csoport Nikolics Zsanna vezetésével két hónappal ezelőtt vette fel a kapcsolatot a nagykanizsai hajléktalan szálló négy lakójával. A fiatalok akkor vállalták, hogy rendszeresen találkoznak a szerencsétlen sorsú embertársaikkal, és tőlük telhetően igyekeznek segíteni nekik - ha mással nem, legalább jó szóval, odafigyeléssel.

- Azóta rendszeresen találkozunk is, bár tény, hogy van, akivel többször, és van akivel kevesebbszer - árulta el szombaton a Csónakázó-tavi pikniken Nikolics Zsanna. - Úgy érzem, sikerült ténylegesen segítenünk. Egyikőjükkel például angol nyelvleckéket veszünk át, így segítjük az idegen nyelv elsajátítását, hiszen külföldre készül. Másikuk pedig most kezdi a németet.

A fiatalok örömmel újságolták: szerintük a négy, velük kapcsolatba került szerencsétlen sorsú ember egyre inkább a bizalmába fogadja őket. Ezt a pikniken jelen lévő két hajléktalan is megerősítette.

- Tényleg lassan kezd barátság kialakulni közöttünk - hangsúlyozta Zsolt. - Azért még sok mindent kell átbeszélnünk, ahhoz rövid volt az idő, hogy az élettörténetünket megismerhessék.

A fiatalok és a két hajléktalan nem csak evéssel-ivással töltötte az időt szombaton a Csónakázó-tó szigetén. Nikolics Zsanna javaslatára különböző ügyességi, logikai játékokat is megoldottak - természetesen közösen, hiszen a piknik célja a kapcsolatuk még szorosabbra fűzése, egymás jobb megismerése volt.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com