Nyugat-Dunántúl

Az embertelen történet még a nyáron kezdődött, ám a sértett hajléktalan elszenvedett megaláztatásairól csak nemrégiben tett feljelentést a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon.

A cselekmények elkövetésével gyanúsítható ugyancsak hajléktalan P. Attilát a bíróság november 08-án előzetes letartóztatásba helyezte. A 21 éves férfi terhére a zsaroláson túl súlyos testi sértés, személyi szabadság megsértése, rablás és nemi erkölcs elleni bűntett is róható.

57 éves hajléktalan társát, aki kivonta magát az eljárás alól egy nappal később, november 9-én fogták el a mosonmagyaróvári rendőrök. Kihallgatása jelenleg folyik.

A gyanúsítottak több esetben, pusztán szórakozásból ütlegelték, kínozták, bántalmazták a sértettet. Az emberi méltóságától megfosztott férfit a sorozatos testi és lelki fenyítések védekezésre, akaratnyilvánításra képtelenné tették. Az egyébként is gyengébb fizikummal rendelkező sértett kezeit az egyik alkalmi szálláshelyen megkötözték, fához rögzítették, négykézlábra kényszerítve botokkal ütlegelték. A veréseken túlmenően koldulásra bírták a teljesen védtelen férfit, majd az így szerzett összeget erőszakkal vették el tőle.

P. Attila tagadta a terhére rótt bűncselekményeket, azt azonban elismerte, hogy gyakorta koldult együtt a sértettel, s olykor-olykor, bosszantó viselkedése miatt bizony megverte őt.

A büntetett előéletű férfi ellen, aki bűncselekményekből és szabálysértésekből tartotta fenn magát, a nyomozást a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság folytatja.


Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com