Nyugat-Dunántúl

Ahogy csökken a hőmérséklet, úgy kerülnek egyre veszélyeztetettebb helyzetbe azok, akik mindennapjaikat fedél nélkül, az utcán töltik. Sopronban a Flandorffer Ignác Szociális Intézet és Mikrotérségi Gondozási Központban, többek között, az éjjeli menedékhely férőhelyeinek bővítésével és hosszított nyitva tartással segítik a hajléktalanokat.

A hajléktalan ellátás soproni nappali melegedője a Magyar utca 22. szám alatt található. A nappali melegedő lehetőséget nyújt a hajléktalanoknak, többek között a közösségi együttlétre és a személyi tisztálkodásra. A Magyar utcai épületben található a népkonyha is, ami jelenleg naponta 50-60 adag térítésmentesen, helyben elfogyasztható egy tál meleg ételt biztosít, a rászorulók részére. A segítségre a szakemberek szerint télen a fagyveszély miatt, még inkább szükségük van a hajléktalanoknak. Jelenleg Sopronban mintegy 130 hajléktalant regisztráltak, sokan közülük, már több éve hontalanok. A téli időszakban az ellátóegységek nyitva tartása is változik. A Flandorffer Ignác Szociális Intézet hajléktalanellátási szolgáltatásában kiemelt szerepe van az utcai szociális
munkának is.

Bár az igazi tél még nem kezdődött el, az ellátás iránti igény már érezhetően megnövekedett. Az ellátás részeként az éjszakai menedékhelyen található 34 férfi férőhely, krízis időszakban kiegészül 4 női férőhellyel, amik térítésmentesen igénybe vehetők.


Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com