Látni akarnak, nem eltakarítani - Győr

Nyugat-Dunántúl

2012. január 12. csütörtök, 20:19

Írta: http://nol.hu

0 Hozzászólások

Nincs dráma – mondja Sütő Csaba, aztán sietve pontosít: – Legalábbis itt nincs.

Sütő húsz éve irányítja a győri hajléktalanok segítőházát, sokat látott ember, átélt már ezer szociálpolitikai koncepciót, a hajléktalanság változó megítélését, s pontosan tudja, a hogy szinte mindent túl lehet élni.  – Még a telet is az utcán – mondja.

Győrött nemcsak népszámláláskor, hanem minden ősszel fölmérik a hajléktalanokat, sorsukat, fölrajzolják életpályájuk emelkedő és zuhanó ívét. Most 505 fedél nélküli emberről tudnak név szerint, közülük 330-an húzódhatnak meg a segítőházban, hatvannak pedig téli krízisszállót nyitottak az önkormányzat pénzéből.

– Mi látni akarjuk a hajléktalanokat, nem eltakarítani őket a szem elől. Látni, tudni róluk, segíteni nekik. Akinek és amennyire lehet – mondja Sütő.

Az utóbbi egy évben huszonöt új hajléktalan bukkant fel Győrött. Ők nem teljesen „frissek”, Sütő szerint a segítőház „soha nem az első kanyar”, mert a hivatalossá tett hajléktalanság óhatatlanul stigmatizál, s ezt, ameddig csak lehet, elkerülik az emberek. A fedél nélküliek között egyre több a nő s a roma is. Pedig a romákat jobban befogadja közeli vagy távoli családjuk, meg aztán számkivetve is szívesebben költöznek egy elhagyott, romos házba, mint a hajléktalanszállóra. A gazdátlan épület, lakás azonban egyre kevesebb, s a családok többsége sem bír már több szájat etetni.

A hajléktalanok nagy többsége állását vesztett ember, vagy beteg, ráadásul olyan, aki elvált. A devizahitel áldozatai is megjelennek a segítőházban, aki nem tudja fizetni a törlesztőrészleteket vagy a rezsit, annak hamar elviszik a feje fölül a házát.

– Félelmetesen ki vannak munkálva az egyébként jogszerű megfosztás stációi Magyarországon – állítja a szálló vezetője.

Sütő útra kel, nyomoz, előbb a volt laktanya udvarán kialakult spontán „hajléktalankolóniát” látogatja meg, aztán az egykori disznóhizlalda melléképületeit. Keres valakit, akiről nem tudja, kicsoda.

Egy 39 éves férfi leugrott a vonatról a Győri Ítélőtábla közelében, s a szembejövő szerelvény halálra gázolta. A rendőrök szerint valószínűleg hajléktalan volt. Ám az ismert győri fedél nélküliek családjából senki sem hiányzik, Sütő a végére akar járni a dolognak, de egyelőre tanácstalan.

A krízisszálló udvarán ebédre várnak az emberek. Délelőtt dolgoztunk, mondják. Sokan közhasznú munkásként udvart takarítottak, mások újságot árultak, sörösdobozokat, boros- és üdítőitalos üvegeket gyűjtöttek. Teljesen föl van osztva a város, keményen védik a területeiket. A legjobban azok járnak, akik az egyetem környékét foglalták le, ott rengeteg az elszórt üveg. Az autópálya parkolói és környéke is dús lelőhely. A pezsgők és a külföldi italok egy részének üvegeit azonban ma már nem váltják vissza, s ez jelentős bevételkiesés.

A győri Kovács Józsefné csak ebédelni jár a szállóra, még bírja a 20 négyzetméteres albérletben, ahol a lányával és annak élettársával lakik. Volt komoly ingatlana a pinnyédi városrészben, de el akart költözni lánya akkori, alkoholista férje miatt. Rábeszélték egy ingatlanüzletre, azóta már lebukott ingatlanüzérek kiforgatták mindenéből. Most 62 éves, a nyugdíja 62 ezer forint, felét levonják, mert lánya korábbi élettársának kezességet vállalt. A férfi persze nem fizetett. Minden az asszony nyakába szakadt.

– Huszonöt évig dolgoztam a győri piskótagyárban, öt évig takarítottam a kórház szülészetét, és most itt vagyok – állapítja meg reménytelenül.

Horváth Csaba Pápáról került ide. Szolidabb időben egy elhagyatott, városszéli házban húzza meg magát, de fűteni ott nem tud. Most egy épületben lakik a segítőházban megismert feleségével – akitől időközben elvált – és annak új férjével.

– Nősülhetünk, válhatunk, hajléktalanként nem tudunk szabadulni egymástól – mondja Horváth Csaba, akinek az a vágya, hogy jövőre elvégez egy biztonságiőr-tanfolyamot. A 46 éves Babos Tibornak viszont két, a hajléktalansága alatt szerzett szakmája is van: pék és targoncavezető. Elhelyezkednie azonban nem sikerült, részben a Sütő által emlegetett stigma miatt. Péknek pedig azért nem tud elmenni, mert a krízisszállón nappal nem maradhat, nincs hol kipihennie a hajnali munkát.

Sem ő, sem segítői nem adták fel a reményt.

– Nagy szerencsénk, hogy ebben a városban szociális, és nem rendészeti kérdésnek tartják a hajléktalanságot – jelzi Molnár Teodóra szociális gondozó, hogy errefelé van tere az értelmes cselekvésnek.

Előkerül Sütő, még a vasutasokkal is beszélt, de nem lett okosabb tőlük. A szerencsétlenül járt hajléktalan nem hiányzik senkinek. Az elmúlt húsz évben a győri segítőházban kétszáznál több hajléktalan halottat gyászoltak meg. Jubileumi kötetükben név szerint emlékeznek meg róluk.

– De legalább az utóbbi öt évben senki nem fagyott meg Győrben – vigasztalja magát a hajléktalanokat segítő győri szolgálat vezetője.