Zala megye rendőrei felkészültek a várható szélsőségesen hideg időjárási viszonyokra, a segítségre szorulók érdekében azonban széleskörű odafigyelést kérnek!
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szervei a várhatóan szélsőségesen hideg időjárási viszonyokra tekintettel a hajléktalan, magukra hagyottan és magányosan élők védelme érdekében több megelőző intézkedést is bevezettek a közelmúltban.
A felkészülés már tavaly októberben elkezdődött, amikor feltérképezték az otthontalan személyek „szálláshelyéül” szolgáló búvóhelyeket, mely során tájékoztatták a nehéz sorsú embereket, szükség esetén hol találnak befogadó-, illetve melegedő helyet.
A hajléktalanok fizikai állapotának ellenőrzését követően, a szolgálatot teljesítő rendőr értesíti a területileg illetékes regionális diszpécserszolgálatot, amennyiben a krízishelyzetben lévő nem ismeri a környéket, készpénzzel nem rendelkezik, vagy a tömegközlekedési eszköz igénybevételével veszélyeztetné a közegészséget.
A rendőrök haladéktalanul intézkednek közterületen elfekvő, magatehetetlen személyek biztonságba helyezéséről. Zalában a hajléktalanok problémája a nagyobb városokban jelentkezik, így Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen, ahol a rendőrök ez idáig negyvenegy esetben adtak felvilágosítást fedél nélküli személyek számára, valamint tizenhárom esetben kérték a mentőszolgálat segítségét közterületen magatehetetlenül fekvő, egészségügyi ellátásra szorulókhoz.
A települési önkormányzatoktól információt kért a Rendőrség az egyedül élő idős emberekről, akiket a körzeti megbízottak – a polgárőrséggel együttműködve – visszatérően meglátogatnak, van-e elég tüzelőjük, füstölnek-e a kémények. Amennyiben bárki segítségre szorulna, értesítik a helyhatóságot, hogy ott megtehessék a szükséges intézkedéseket és elkerüljék a fagy okozta egészségkárosodást, vagy a kihűlést.
Több civil szervezettel, illetve az egyházakkal is felvette a Rendőrség a kapcsolatot, akikkel jelzőrendszert építettek ki a segítségre szorulók érdekében.
További lehűlést és jelentős mennyiségű havat jeleznek a meteorológusok az elkövetkező napokra. Zala megye rendőrei felkészültek a fokozottabb helytállásra, azonban mindenhol ők sem tudnak jelen lenni, ezért a lakosság összefogását kérjük: Figyeljenek oda az utcára szorult embertársainkra, környezetükben magányosan élő idős emberekre, illetve akinek egyedül élő rokona van, az sűrűbben hívja őt fel! Amennyiben kihűléssel fenyegetett emberről szereznek tudomást, kérjük, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 107-es, vagy a 112-es telefonszámokon!
Segítségüket köszönjük!
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…