Nyugat-Dunántúl

Hajlék: telefonfülke, fedett buszmegálló, aluljáró, híd alja, vagy szálló. Itt telnek az éjszakák. A nappalokra csak kevés kis remény marad, meg a melegítő nedű, vagy az a kevés kis aprópénz, amit a rohanó ember oda vet a bajbajutott, utcát járó otthontalannak, hogy hagyja békén.

Alamizsnát, kenyeret, pénzt! Nap mint nap találkozhatunk ezekkel a szavakkal, elég ha csak a belváros felé visz utunk. Sokan tudomást sem vesznek róluk, mások megállnak, s nagylelkűen csörgős pénzt adnak a kéregetőnek: hadd igyon valami lélekmelegítőt, legalább ennyi öröme legyen szerencsétlennek. Pedig az ő problémájuk a mi problémánk is, mert a hajléktalanság társadalmi ügy.
 
Egy nevét és arcát nem vállaló férfi megosztotta velünk azt, hogy hogyan került az utcára. Csaba - nevezzük így -  három hónapja keres kiutat ebből a helyzetből. A Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft. nappali központjában találkoztunk  az ápolt külsejű hatvanas úrral.
 
- Üzletember voltam. Szinte többet voltam külföldön, mint Magyarországon, különböző üzleti utakon. Felvetett a pénz, de soha sem spóroltam vagy takarékoskodtam. Majd egyszerre tönkrement  a vállalkozásom, elveszítettem minden vagyonomat. Mondanom sem kell, hogy az otthonomat is. Míg vállalkozó voltam, a nyugdíjjárulékokat is csak a minimálbér után fizettem. Kár volt, ugyanis így csak az öregségi nyugdíjminimumot kapom. Ebből kell megélnem, de elég a túléléshez. Nehéz innen talpra állni, de nem adom fel. Míg jó módban éltem, sem vetettem meg azokat az embereket, akik az utcán kéregettek. Mindig is az volt a véleményem, hogy bárki kerülhet hasonló helyzetbe - meséli Csaba, miközben könnyeit nyeli, ám hozzá is teszi, hogy nem akarja sajnáltatni magát.
  
- Napközben a könyvtárban olvasgatok, vagy a nappali központban vagyok, este pedig a szállón melegedek. Tisztában vagyok azzal, hogy minden, amit itt a Savaria Rehab-Teamtől kapunk, adomány számunkra. Sokféle ember van itt. Van, aki a saját hibájából került ebbe a helyzetbe, akad, aki válás vagy más családi tragédia miatt került a szállóra. Vannak agresszív emberek, iszákosak, nyugodtabbak. Tény azonban az, hogy bárki padlóra kerülhet. De rajtunk múlik, hogy ki tudunk-e törni - teszi hozzá a férfi.
 
Míg beszélgetünk, Horváth Sándor Róbert, becenevén "Igazgató úr" is csatlakozik hozzánk. A harmincöt éves férfi, tíz éve fedél nélküli.
  
- Állami gondozott voltam, majd egy kevés időt Kőszegen dolgoztam a kábelgyárban. Leépítések voltak, engem elküldtek. Azóta nyaranta akad néha alkalmi munka. A gond azonban az, hogy büntetett előéletű vagyok, s ez megnehezíti a munkaszerzést. Már hozzászoktam ehhez az életformához - meséli. 

Asbóth Alexandra szociális munkás étellel kínálja Kovács Lászlót december 24-ikén délelőtt. Az ünnepi menű fasírozott kruplisalátával Fotó: Benkő Sándor

Asbóth Alexandra szociális munkás étellel kínálja Kovács Lászlót december 24-ikén délelőtt. Az ünnepi menű fasírozott kruplisalátával Fotó: Benkő Sándor

Van közöttük kitörni akaró, reménykedő, dühös, és magát reménytelennek látó. A téli hidegben sokan az éjszakai fagy ellenére sem mennek be a hajléktalanszállóra. Pedig nekik is szükségük van a társadalom segítségre.

A szakemberek azt mondják, az is nagy segítség, hogy aki hajléktalant lát, felhívja őket.

Este tízig kimennek hozzájuk, utána telefonos ügyeteletet tartanak. 

Szilveszterkor virslivel várják a hajléktalanokat

Karácsonykor étellel, süteménnyel és ajándékokkal várták a Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft. munkatársai a társadalom perifériájára szorult, otthontalan embereket. December 24-én reggel kilenc órától délután négyig mehettek a nappali központba a fázó és éhes emberek. 
 
- Eddig minden évben közösen ünnepeltünk karácsonykor, az idei évben azonban egész nap vártuk azokat az embereket, akikkel szolgálatunk kapcsolatban van. A finom étel és sütemény mellé mindenki kapott ajándékcsomagot is, melybe tartós élelmiszer, ruhanemű és tisztálkodóeszközök kerültek. Közel 150 embert ajándékoztunk meg  - nyilatkozta lapunknak Garai Ágota a Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft. nappali központjának vezetője.

A szilveszter is hasonlóan fog telni. Akkor virslivel várják a hajléktalanokat a nappali központban.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com