Az átmeneti szállásra is egyre többen térnek be a hideg elől. Nem fagyhat meg télvíz idején Mosonmagyaróváron egy hajléktalan sem: a szálló teljesen tele van, több mint negyven rászorultnak nyújtanak itt fedelet, de az önkormányzat támogatásával nyílt krízisszálláson is egyre többen meghúzódnak a fagy és hideg elől. A hónap elejétől már a kistérség fenntartása alá tartozó hajléktalanszálló huszonnyolc férőhelyes. Azonban ennél jóval több fedél nélküli él a Lajta-parti városban és a környékén.
– Nem tudunk arról, hogy valaki is kint, a hidegben töltené az éjszakákat. Az átmeneti szállás eddig hét embernek nyújt fedelet, de akár tizenötnek is helyet tudunk biztosítani az épületben – állítja Szépe István, a hajléktalanszálló vezetője.
Az átmeneti szálló a fedél nélküliek előtt egészen március 31-ig tart nyitva, a részletekről a hajléktalanszállón nyújtanak bővebb felvilágosítást. De itt lehet jelentkezni az ingyenes melegétkeztetésre is, melyet rászorultság alapján bírálnak el.
– A napokban indult el a melegétkeztetés, erre több mint tízen jelentkeztek. Tavaly ezt a szolgáltatást huszonhárman vették igénybe, 1155 adag ételt osztottunk ki – hangsúlyozza a szállóvezető. A háromfogásos, ingyenes meleg ételt a Zichy utcai vagy a Szent István király úti idősek klubjából lehet elvinni vagy a hajléktalanszállón elfogyasztani.
A hajléktalanszállón idén is megünnepelték a karácsonyt, a bentlakók műsorral készültek.
A karitatív szervezetek, a Rotary és a Szent Lázár Lovagrend, a Magyar Termelők Boltja, a mosonmagyaróvári önkormányzat és térségbeli magánszemélyek (köztük a levéli Németh Erzsébet) jóvoltából tartós élelmiszereket és ruházatot tartalmazó csomagokkal ajándékozták meg a 35 bent lakó hajléktalant, de 10, az intézmény falain kívül élő fedél nélkülit is megleptek.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…