Húsz év után kapott fedelet László a feje fölé

Nyugat-Dunántúl

2010. január 11. hétfő, 16:43

Írta: http://vasnepe.hu

0 Hozzászólások

László húsz éven át élt az utcán. Decemberben, a mínusz húsz fokos hidegben az Óperint utcai híd alatt húzta meg magát. Ekkor figyelt fel rá a Hárofit Egyesület, s felkarolták.  Forgács Károlyné, a Hárofit Egyesület elnöke meghatottan mesél arról a december 19-ei estéről, amikor megláttak egy hajléktalant az Óperint utcai híd alatt. A férfi cipő nélkül, takarókba bugyolálva feküdt a fagyos földön. 

- December 19-én volt az egyesületünk évzáró rendezvénye - emlékszik vissza az elnök, - s egyszer csak jönnek be a többiek az utcáról, hogy egy ember fekszik a híd alatt. - Behoztuk az irodába, adtunk neki forró teát és gulyáslevest, teljesen át volt fagyva. Éjjelre nem engedtük vissza a híd alá, megágyaztunk az iroda egyik sarkában. Kint mínusz húsz fok volt, ha akkor nem hozzuk be, biztosan megfagy éjjel. -

Padokon és hidak alatt élt húsz éven keresztül László Fotó: Horváth Csaba

Az egyesület felkarolta Lászlót, megmosdatták, levágták a szakállát, s tiszta ruhákat is kapott. - Be szerettük volna vinni a hajléktalan szállóra, de nagyon tiltakozott ellene - folytatja az elnök. - Találtunk neki egy lakást, most ott él a párjával. Mindenben próbálunk segíteni neki. Nincsenek papírjai, mielőbb be kell szereznünk ezeket, majd munkát  is keresünk neki. A párja már az egyesületnél dolgozik. Nagyon jó érzés, hogy tudtunk segíteni valakinek. Ahogy ő mondja, azon az estén valóra váltak az álmai. -

Az elnöktől László veszi át a szót. Kicsit félve, remegő hanggal, kezét tördelve kezdi el mesélni történetét. Kálváriája 28 évvel ezelőtt kezdődött. Egykor a Kőszegi utcában lakott feleségével és édesanyjával, ám eladták a házat, felesége elvált tőle, s kicsúszott a lába alól a talaj.

- Elmentem Budapestre, majd Dorogra és  Komlóra is dolgozni,  bányászként és vasúti munkásként helyezkedtem el - meséli László.  - Sehol sem éreztem magam otthon, nem voltak barátaim, rokonaim, nem találtam a helyem. Visszahúzott a szívem Szombathelyre, s húsz éve már az utcákon élek. Laktam a Csónakázótó szigetén, padokon és hidak alatt. Volt úgy, hogy mikor reggel felébredtem, fél méteres hó borította a testem. Nem volt hol fürdenem, télen  a Csónakázótóban szoktam mosdani. Hozzászoktam az utcai élethez, mindenből próbáltam  pénzt csinálni. Gyűjteni szoktam az üvegeket, visszaváltani, s ebből futotta kenyérre. -

Lászlót még a kilencvenes évek végén fel akarta karolni egy család, azonban anyagi gondok adódtak, így mégsem számíthatott a segítségükre.

- 2008 decemberében egy vépi család talált rám az utcán  mondja, nem sok mindenre emlékszem azokból az időkből. Elvittek magukhoz, s mikor magamhoz tértem,  már nem voltak meg a papírjaim. Nem szívesen beszélek azokról az időkről  hallgat el.  Júliusban visszajöttem Szombathelyre, s beköltöztem a  Perint  híd alá. Ha decemberben nem fogadnak be, nem tudom,  mi lett volna velem. -

Forgács Károlyné decemberben befogadta a Perint híd alatt élő Lászlót, meleg teával kínálta

László szerint csoda történt azon az estén. Van fedél a feje fölött, s van mit ennie. - Minden nap bejárok az egyesülethez, hátha tudok segíteni, s meg tudom hálálni ezt a sok jót, amit tettek velem  teszi hozzá a férfi.  Minél előbb szeretnék munkát találni és dolgozni. Van végzettségem, vájár és nyomdai gépmester vagyok, de ezekben a szakmákban nem hiszem, hogy találnék munkát. Sokat foglalkoztam lovakkal, szívesen csinálnám újra ezt. Most az a legfontosabb, hogy megtaláljam újra a helyem ebben a világban - teszi hozzá végül.