Egyre több szegény ember fordul segítségért a Szombathelyi Egyházmegyei Karitászhoz. Többen elmondják, hogy a gázt és a villanyt már kikapcsolták náluk. Gyertyával világítanak. - Az adományok a karácsonnyal együtt megszűntek, mintha az emberszeretet nálunk csak az ünnephez kötődne - hallom Tuczainé Régvári Mariettától, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász igazgatójától.
Pedig a családsegítő központjukban naponta 100-120 szegény ember jelenik meg. Hozzák magukkal a kifizetetlen számlákat. Többen elmondják, hogy a gázt és a villanyt már kikapcsolták náluk. Gyertyával világítanak.
- Tíz-tizenkét év óta két pékségtől kapunk naponta süteményeket, ezeket reggelente a sorban álló nagycsaládosok, hajéktalanok, egyedülállók kapják meg tőlünk. Most egy harmadik pék is bekapcsolódott az akcióba. Száraztésztát is tudunk adni a rászorulóknak. De azt tapasztaljuk, hogy egyre több ember kicsi jövedelme már a vegetáláshoz sem elég. Hozzák a kifizetetlen számlákat, mutatják a letiltásokat - mondja Tuczainé Régvári Marietta.
- Borzasztó élethelyzetekkel találkozunk. Öt-tíz éve még elképzelni sem tudtuk azt, amit sajnos tudomásul kell vennünk: gyerekek éheznek itt, a gazdag Nyugat-Magyarországon - jellemzi a kialakult szomorú helyzetet az igazgató.
Azon töprengünk, mit lehetne csinálni, kik segíthetnének és hogyan. Csak arra jutunk: az lenne jó, ha még több pék bekapcsolódna a segélyakciójukba, vagy mások is tudnák rendszeresen élelmiszerrel támogatni a karitászt, azaz rajtuk keresztül a szegényeket. Ruhát kapnak Ausztriából, Németországból. De most már olyanok is jelentkeznek náluk, akik gyertyát kérnek tőlük. Mert már arra sem telik.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…