Tele vannak a szombathelyi hajléktalanszállók. A Zanati úti és a Szőllősi sétányon található létesítmény is teljes kihasználtsággal működik, az utcai szociális munkások pedig a nagy hidegben folyamatosan ellenőrzik az utcán tartózkodó hajléktalanokat. A Savaria Rehab Team igazgatója, Horváth Olga a kéthetes időjárás-előrejelzéseket nézve nem sok bíztató jelet lát, hiszen a hosszú távú prognózisok szerint február közepéig nem várható jelentősebb enyhülés. A Zanati úti szállón ötven hajléktalan éjszakázik.
Horváth Olga - igazgató Savaria Rehab-Team Kft.
"Megpróbálunk minden zugot szabaddá tenni, tele vagyunk. A városban lakásokban is helyeztünk el hajéktalanokat."
Az utcai szociális munkások éjjel-nappal ellenőrzik a várost. Egy lakossági bejelentés alapján ma délben a Lovas utcában találtak rá erre a gondnokság alatt álló ötvenéves férfira. Jól ismerik, hiszen évek óta fedél nélkül van. Két éve fagyásos sérüléseket szenvedett a lábujjain, ennek ellenére most sem hajlandó bemenni a Zanati úti szállóra.
A Savaria Rehab Team és a rendőrség között van egy megállapodás, eszerint ha az utcai szociális munkások olyan hajléktalant találnak, aki kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt áll, azzal szemben akár kényszerintézkedést is alkalmazhatnak. Erre most szerencsére nem került sor, a férfi hosszú győzködés után végül beszállt az autóba. A Szőllősi sétányon található nappali központba sokan maguktól térnek be.
Garai Ágota - vezető, Nappali Központ
"Ilyenkor a krízisidőben március végéig tele vagyunk. A megengedett létszám 40 fő, de ilyenkor sokkal többen bejönnek."
A szakemberek szerint jelenleg hét olyan gondnokság alatt álló hajléktalanról tudnak a városban, aki az éjszakákat is fedél nélkül töltik. Együttműködni ugyan nem hajlandóak, de a szociális munkások folyamatosan figyelemmel kísérik a sorsukat.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…