Nyugat-Dunántúl

Romos házakban, Győr peremének eldugott zugaiban segítenek nap mint nap a hajléktalanoknak a szociális munkások. Azoknak az otthontalanoknak visznek péksüteményt, szendvicset és teát, akik sem a likócsi menhelyre, sem pedig a Stromfeld utcai krízisszállóra nem mennek be. Olyan helyeken járnak ezek a segítők, amelyek a győriek előtt rejtettek, nem is gondolnánk, ott bizony emberek élik mindennapjaikat.

Négyen őrjáratoznak a krízisidőszakban. Krízis van bizony, hiszen mínusz 10 fokot is mutatott a hőmérő a napokban, és a hétre is mínusz 5-6 fokot jeleznek az éjszakákra.

Tudják már, hova kell menniük, hol várják a segítséget. Először a két gyalogos szociális munkás mellé szegődöm. Henczi Tiborral és Takáts Szilárddal egy forgalmas út melletti romos épületbe megyünk. Útközben elmesélik, négy férfi lakik az elhagyatott házban.
- Meglepően komfortosan berendezték a kis „otthonukat” – kezdi Henczi Tibor. Ők négyen nagyon összetartóak, vigyáznak egymásra. Hajléktalanok között kevés a magányos farkas.

Image
 

Henczi Tibor már öt éve foglalkozik hajléktalanok segítésével. Sokat látott és tapasztalt már, az otthontalanokat ügyfeleknek nevezi. Ezalatt az öt év alatt 30 ember halt meg, akivel dolgozott.
- Ez a szám nagyon magas – magyarázza. Az utcán könnyen összeszedik a betegségeket, és jó részük alkoholbeteg, így nem húzzák sokáig. Nehéz a fedélnélküliek élete, ráadásul régebben az is előfordult, hogy tizenéves suhancok diszkóból hazafelé tartva agyonvertek hajléktalanokat. Szerencsére egy éve már, hogy nem tudunk ilyen esetről – teszi hozzá.

Elmondása szerint a válság óta megdöbbentően sokan kerültek az utcára. Sok az állami gondozásból kikerült huszonéves fiatal, és újabban sokkal több roma vált hajléktalanná. Családokról is tudnak, akik otthontalanok.

 

Image
 

Körülbelül 150 ember él most Győrben az utcán, őket név szerint ismerik a szociális munkások. A hajléktalanok száma ennél sajnos sokkal magasabb, a likócsi szálló 220-230 otthontalan menedéke. A Stromfeld úti téli menhelyen ezen felül 60 embert tudnak elszállásolni a hideg hónapokban, de most még a fürdőszobában is matracok vannak, senkit nem akarnak az utcára küldeni a kemény fagyban.

- Ügyes túlélők a hajléktalanok, de mindenkit próbálunk a menhelyre rábeszélni – osztja meg Henczi Tibor, közben pedig a romos menedék kapujához érkezünk.

Tamás fogad minket, és már tessékel is be a „házba”. Egy nagyobb helyiségbe lépünk, ott vágják a tűzifát. Középen asztal, rajta egy flakon tej.
- Látja, tejet iszunk, és nem vörösbort – viccelődik.

Beljebb megyünk az egyik szobába. Meleg van, az általuk barkácsolt kályha fűt. Barátságosan üdvözölnek, de kérik, teljes nevük és arcuk ne szerepeljen.

Tamás már 6 éve itt alszik, Csaba tavaly áprilisban „költözött” három társa mellé, előtte fóliasátorban lakott 5 évig a Rába parton, de azt felgyújtották.

Mostani menedéküket berendezték, mindent saját kézzel barkácsoltak az ágyaktól kezdve az ablakokig bármiféle szociális segítség nélkül. Azt mondják, a szállóhoz képest luxuskörülmények között élhetnek.

 

Image

-

Inkább választom a hideget, csak nyugalmam legyen – beszél Csaba mindenki nevében. A szállóra több okból kifolyólag nem megyünk: sok benn a lopás és nagy a szellemi fertő.
Csaba szerint még olyan hajléktalan is él a szállón, aki a szegedi Csillag börtönből szabadult. Azért ült, mert a barátnője megcsalta, erre a nőt beledobta egy kukába és felgyújtotta.
- Ez jellemző mentálisan az egész társaságra – háborog.

Közülük a legrégebben utcán élő 18 éve hajléktalan. S hogy mik az okok?

- A balgaság – vallja be Csaba. Ausztriában éltem 8 és fél évig, sikeres vállalkozást vezettem. De kapzsi voltam. Jelzálogot vettem fel a házamra, hogy újabb vállalkozást indítsak. Ám ez bebukott, és vitte magával az előző cégemet is – meséli, s közben lehajtja a fejét.

- Nem zavarja ha rágyújtok - kérdezi Tamás, és belekezd a történetébe.

Elmondása szerint az öccse két hónap alatt elrulettezte a vagyonát. Mire észrevette, hogy hiányzik a bankszámlájáról a pénz, már elvesztette mindenét.
- Már nem haragszom rá, beletörődtem. Azóta ő is hajléktalan lett – teszi hozzá.

- Látja nem kell ahhoz szerencsejátékozni, vagy inni, hogy kicsússzon az ember lába alól a talaj – sóhajtozik Csaba. Tamás végzettsége ráadásul rendszergazda és szoftverfejlesztő. És mégis…

Betegségek is nehezítik az életüket, például Csaba lába fekélyes. Nemrég annyira szenvedett már a fájdalomtól, hogy társai nem bírták tovább nézni, elvették tőle a receptet, melyet nem tudott kiváltani, és szó nélkül eltűntek.
- Két óra múlva hozták a gyógyszert és a kenőcsöt, a saját szájuktól vonták meg az ételt – mondja Csaba, és szemében megcsillan egy könnycsepp.

Henczi Tibor szól be a szobába, mennünk kell. Még sok hajléktalanhoz kell ma eljutniuk.

- A jó szó többet ér, mint egy pohár bor – mondj a segítő. Látja, örülnek, ha valaki szóba áll velük, és végre emberszámba veszik őket. Mert nekik is normális életük volt, csak hát valami miatt elcsúsztak, és ezt mindegyikük nagyon szégyelli.

A teajáratos szociális munkásokkal folytatom az utam. Bertleff Gábor és Sütő Szabolcs forró teát, szendvicset és péksüteményt visznek a hajléktalanoknak.
De először még a kórházba kell mennünk. Az egyik otthontalannak, ahogy ők nevezik Sólyomnak megfagyott a lába, amputálni kell majd az összes lábujját.
- Nem ez az első fagyási eset Sólyomnál, de ez most sajnos nagyon súlyos – mondja Sütő Szabolcs.

A kórház után Győr peremterületeire megyünk. Élnek hajléktalanok többek között Szabadhegyen, Szentivánon, Kisbácsán, az Iparcsatornánál, Pinnyéden és a Püspökerdőnél.

 

Image
 

Kisbácsán Márta egy bódéban lakik már 10 éve. Fűteni nem tud, így nagy segítség számára a sok takaró, amit a szociális munkások visznek neki.
- Egy tanyán laktam albérletben, de az megszűnt, mennem kellett – meséli Márta, aki azóta macskáival és kutyájával osztja meg a kis fabódéját.
Jövedelme nincsen, a nővére segít neki, amikor tud. Veszélyes egyedül élni, főleg egy nőnek, már kétszer is betörtek hozzá.

A teajárat továbbindul, Bertleff Gábor és Sütő Szabolcs elmesélik útközben, hogy ismernek olyan hajléktalant is, aki jurtában él, és imád olvasni. És hogy honnan szerzi a könyveket? A megyei könyvtárból. Meg sem mondaná róla aki nem ismeri, hogy hajléktalan.
- Igazi csodabogár – teszik hozzá.

 

Image
 

Közben egy vízparthoz érkezünk. Egy Hortobágyról érkezett hajléktalan bukkan fel a dudaszóra. Egy éve él itt, öt éve érkezett Győrbe, munkalehetőség reményében. Kapott is munkát, ám az mindössze 9 napig tartott. Azóta hajléktalan, most egy sátorban él. Kályhája van, főzni is tud – ha van mit.
- Amúgy mindenem megvan – kezdi Oláh János István -, a szállóról kaptam meleg ruhákat és takarókat. Csak pénzem nincs, de eljárok üveget, rezet, meg alumíniumot gyűjteni, ebből összejön egy kevéske.

 

Image
 

A szociális munkások olyan helyeken járnak, amelyekről nem is gondolnánk, ott emberek laknak. Ott élnek, mert kiszorultak a társadalomból ki ezért, ki azért. Egy biztosan közös bennük: nagyon szégyellik a helyzetüket, és megérdemlik a segítséget. A szociális munkások már-már emberfeletti erővel segítenek nekik ahol csak tudnak, de lehetőségeik végesek. A támogatás egyre kevesebb, nehéz megoldani az étkeztetést. De mennek minden nap, és bizony igaz, egy jó szó is nagyon sokat használ.

 

Image

Krízis van, de erre a tavasz sem hoz igazi megoldást. Nincs nyugvó pontja a hajléktalan-ellátásnak, nyáron majd a kiszáradás veszélye jelenti a hideg helyett a problémát.
A lakossági bejelentések nagy segítséggel szolgálhatnak, ha segítségre szoruló, biztos fedél nélküli hajléktalant látunk, tegyünk bejelentést a  92/323-000 diszpécservonalon.

 Zoljánszky Alexandra

Hozzászólások  

 
-1 #3 VÁ: Emberek éjszakáznak a fagyban - Elvitte a rulett és a kapzsiság a vagyonukat -Győrbahh 2010-02-04 10:41
:lol:
Idézet
 
 
0 #2 VÁ: Emberek éjszakáznak a fagyban - Elvitte a rulett és a kapzsiság a vagyonukat -GyőrBuzás Endre 2010-02-03 21:37
Idézet - bahh:
még jó h legalább a telefonszámukat elrontották


Javítva
Idézet
 
 
-1 #1 VÁ: Emberek éjszakáznak a fagyban - Elvitte a rulett és a kapzsiság a vagyonukat -Győrbahh 2010-02-03 20:09
még jó h legalább a telefonszámukat elrontották
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3340

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com