Tartanak a munkálatok a Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft. Zanati úti szállóján. Május végéig korszerűsítik az épületet, és új közösségi tereket is kialakítanak.
Javában tartanak a munkálatok a Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft. Zanati úti szállóján. A tervek szerint május 31-ig Európai Uniós pályázati pénzből, kívül és belül is korszerűsítik az épületet, nagyobb szobákat alakítanak ki, bizonyos helységekben kicserélik a nyílászárókat, étkezőket, konyhákat és mosodai részeket, továbbá terápiás szobákat hoznak létre.
|
- Nagyon jól haladnak a munkálatok, reményeink szerint május 31-re befejeződik a felújítás. Az alsó szint az előtér kivételével már készen van. Itt lesz az éjjeli menedékhely. A felső szinten befejeződtek a gépészeti és kőműves munkálatok, és az ablakokat is kicserélték ott, ahol szükséges volt. A festés illetve a bútorok beépítése van még hátra. A tetőtérben már kialakították a szobákat, a fűtést és a víz rendszert felvezették. Gyakorlatilag 60-70 százalékos állapotban van a felújítás - mondta el Horváth Olga, a Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
A szálló a felújítás után is 90 személyes lesz, de nem érezhető majd a zsúfoltság, mivel nagyobbak lesznek a szobák, több közösségi helyiséget tudnak kialakítani. Az ellátás a felújítás ellenére sem szünetelt az utóbbi néhány hónapban.
- Megpróbáltunk mindenkinek megfelelő elhelyezést biztosítani. A pályázat lehetővé tette, hogy átmenetileg albérletben helyezzük el a hajléktalan embereket. Mérlegeltük, hogy kit lehet, s nekik a város különböző pontjain béreltünk lakást. Házon belül a felső szinten már voltak elkészült részek, ezért ott szobákat rendeztünk be, ahol szintén el tudtunk helyezni néhány embert - tette hozzá Horvát Olga.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3341
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…