Hajléktalanellátás csökkenő normákkal

Kedves Háborgó !


A világ – nagy-nagy szerencsénkre – sokkal színesebb, mint azt az ismert minőségű jogszabályaink leírni képesek… Ráadásul ez dolog természete, tehát nem is csak a jogalkotók tehetnek róla.
Ezért aztán a szociális ellátás, (és a hajléktalan ellátás is) tele van jogszabályban nem szabályozott, költségvetésből nem támogatott – de nagyon- nagyon fontos ellátásokkal, szolgáltatásokk al, tevékenységekke l. (minden új és jó kezdeményezés - lényegében az egész hajléktalan ellátás – így kezdte a pályafutását)

A működő dolgok megregulázása, szabályozása, még az ezzel általában együtt járó normatív támogatás mellett is jelentősen rontott az ellátások igazi szükséglet-kielégítő tartalmán. Ez jól látható a szoc. tv. és a végrehajtási rendeletek jelen állapotából.
Szerintem erre az egyik legjobb példa (sajnos) a utcai szoc. munka beemelése az 1/2000 r.-be illetve a diszpécserszolg álatok ma is felemás szabályozási és finanszírozási helyzete.
Emlékezhetünk rá: a regionális szintű diszpécserszolg álat azért merült fel, mert az akkori minisztérium nem tudott ellenállni a csábításnak, hogy ami Bp.-en 15 éve jól működött (szabályozás nélkül) azt saját sikeres innovációjaként hirdesse meg és országossá tegye… de települési vagy akár megyei szintű megszervezéséhe z nem akart forrásokat biztosítani… (itt az ország regionális szerveződésére való hivatkozás szemfényvesztés , a módszertanokon kívül semmilyen érdemi regionális kapcsolat sincs).

Miért lenne baj az, ha a Sütő közelít a józan eszű megoldáshoz és egy nagy városban, saját forrásból működteti a saját rendszerét? Ha nincs rá valós igény vagy helyi forrás, megszűnik magától. Ha meg jobban, gyorsabban, hatékonyabban kezeli a helyi hívásokat ( ez bizony előfordulhat) akár jó példa is lehet belőle. (a tapasztalatokat egyébként tőle is meg lehet kérdezni)

Az meg egyenesen vicces, hogy a miniszteri kijelöléshez kötnéd a diszpécser elnevezés használatát… (mint ahogyan nyilvánvaló, hogy módszertani tevékenységet sem csak a kijelölt módszertanok végeznek… az lenne ám a szomorú vég!)

A tekintélyelvű, (kinevezés, rendeletileg kötelező „együttműködés” –nek nevezett jelentési kötelezettség stb.) megközelítés helyett érdemes lenne visszatérni és elgondolkodni a dolog végső célján és értelmén.. mit is csinál valójában a diszpécser és hogyan lehet ezt a leghatékonyabba n működtetni? Valóban a mára kialakult illetve kialakított rendszer szolgálja legjobban a valós szükségleteket.. ?

És ugye itt a hajléktalanok, az ellátók illetve az utcások szükségleteiről és nem a diszpécserek igényeiről van szó…

Pelle József