Az utóbbi hónapokban száznál több bejelentés érkezett a szombathelyi rendőrségre a járókelőket zaklató koldusok miatt. Panaszkodnak a bevásárlóközpontok előtti parkolókba érkezők, hogy leszólítják, esetenként fenyegetik őket, agresszívan lépnek fel velük szemben. – Csak azt a koldulást büntetik a jogszabályok, amely mások zaklatásával jár – fogalmaz Knob Ernő alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője. – A szabálysértésért 30 ezer forintra is meg lehet büntetni a vétkeseket.
– Ember, hát normális dolog ez? – ezt már egy koldus kérdezi tőlem a Tesco parkolója előtt.
– Azért koldulok, mert nincs pénzem, erre fel pénzbüntetésre ítélnek. Nem tudok mást csinálni, mint leülöm.
Bemutatkozom, nyújtom a kezemet, de elhárítja.
– Velem akar kezet fogni? Nem vagyok én ember, hanem a város szégyene. A markom is csak kéregetésre való! – jellemzi önmagát a környezet által ráhányt szavakkal. Belépőjegyemet az élettörténetéhez azzal váltottam meg, hogy megvettem tőle egy újságból kivágott szentképet.
– Mi lökte ki az utcára? – kérdezem tőle.
– Az utcára az ital. Az italhoz a nők – summázza az életét.
– Elváltam, a házrészemet elkótyavetyéltem, italba fektettem a jövőmet. Munka nincs, már nem is vagyok való a munkára. Elbukdácsolok a halálig. Kéregetek, de ha nem adnak, azt is megköszönöm. Ez zaklatás?
A rendőrség bűnmegelőzési főhadnagya szórólapokat osztogat. Kiderül belőle, hogy a hajléktalan létformának három szervezett állomáshelye van. A nappali melegedőt – ez ősszel és télen fontos – mindenki szabadon látogathatja. Az átmeneti szállás „átmenet a hajléktalan- és a polgári lét között”. A hajléktalanok otthonába azok kerülhetnek, akik egészségi állapotuk miatt tartós gondozást igényelnek.
– Este kimosom a zoknimat az átmeneti szálláson, reggelre ellopják a szárítóról – mondja a megyeháza előtti téren kolduló Molnár Róbert.
– Naponta kell vennem a kínai boltban. A rongyos koldust jobban szeretik, elhiszik a nyomorúságát.
Molnár Róbert 1999-ig dolgozott az építőiparban. Élettársával Torony községben laktak. A kapcsolat szétment, az építőipar is összeomlott.
– A vállalkozó nem jelentett be, még tízéves munkaviszonyom sincs – mondja. – Kinek kellenék a hét osztályommal? Állandó szociális járulékként 25 600 forintot kapok havonta. Hatvanhét százalékos rokkantnak nyilvánítottak a tüdőm miatt, meg hát iszom is.
– Hogyan kéreget?
– Tisztelettel, udvariasan. Az viszont nem elég, ha kiteszem a kalapomat a templom elé. Ha nem szólítom meg az embereket, akkor esélyem sincs.
– Mennyit szoktak adni?
– Egy húszast, egy százast. A Tescónál egyszer kaptam egyben kétezer forintot. A gazdagok nemigen adnak, a szegényekből élünk.
– Mennyi jön össze naponta?
– Ha megvan a napi kétezerötszáz, az nagyon jó.
– Megbüntették már a koldulás miatt?
– Ha megbüntetnek, leülöm.
– Hogyan fogadják a börtönben a koldusokat?
– Megértéssel. Egy hétig gyógyszert kapunk, mert valamennyien szenvedünk az alkoholmegvonástól. A börtönlakók nem gyűlölik a kéregetőket. A szabad emberek nem annyira megértőek.
Szavait igazolni látszik egy belvárosi üzlettulajdonos kifakadása.
– Ha a rendőrség nem lép, eltakarítom őket a boltom elől, mint a kutyaszart – erősködik.
A megyeháza előtti téren található a Nyugat-magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Kara. A bejárat előtt is gyakran felbukkannak a koldusok.
– Előfordult, hogy sorfalat álltak, és nem akartak beengedni az épületbe – mondja Pólay Veronika dékánhelyettes, majd hozzáteszi: ittasak, büdösek, mosdatlanok a koldusok. – Már a padokat is elvitettük a térről, hogy ne itt töltsék az idejüket, de még ők voltak felháborodva. Az egyik hajléktalan sértetten elsomfordál.
– A rendőröket még csak feljelenthetem a katonai ügyészségen zaklatásért, de az ilyenekkel
– mutat a tanárnőre – mit tehet az ember?
Molnár Róbertet kérdezem:
– Mi lesz magával?
– Mi lenne? Megyek a börtönbe. Kijövök, bemegyek. Ha már nem bírom, összeszabdalom magam, és beszállítanak a pszichiátriára. Nem hiszem, hogy elvonóra küldenének, már kilencszer próbálkoztam vele, egyszer sem jött be.
– A rendőrségnek sajnos sok lehetősége nincs – állapítja meg az alezredes. – Ami van, azzal próbálunk meg élni.
Szegeden 2007-ben önkormányzati rendeletben tiltották meg a belvárosi koldulást. Az erőszakos, zaklató koldulók általában Romániából érkeztek, őket ez a jogszabály visszaszorította. Jelenleg Szegeden is a hajléktalanok kéregetnek a külső területeken, s általában nem lépnek fel fenyegetően. A pécsi közgyűlés az idén márciusban döntött arról, hogy a centrumból kitiltják a koldulókat, Győrött főként a kórház parkolójában koldulnak. Miskolcon korábban próbálkoztak a bírságokkal, de a pénz nem volt behajtható. Ha erőszakos, zaklató kéregetést tapasztalnak – ami egyébként nem gyakran fordul elő – akkor azonnal rendőri intézkedés keretében megoldják a konfliktust. Gyakori, hogy a Flaszter című újság árusításával jutnak pénzhez, ez a tevékenység nem minősül koldulásnak.
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:282
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3341
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…