Nyugat-Dunántúl

Napok óta sátorban lakik egy házaspár egy győri lakótelepen. Nem tudták fizetni az albérletüket, ezért tették őket az utcára. A környéken élők amiben tudnak segítenek a párnak: főznek nekik, mosnak rájuk és még egy nagyobb sátrat is adtak nekik. Győrben nem ők az egyedüliek, akik segítségre szorulnak. Több mint félezer hajléktalan él a szállókon és az utcán.
A ruhát és az ágyneműt a sátrak tetején szárítják. Az egyikben alszanak, a másikban pedig a holmijukat tartják. A lakótelep mellett verte fel szállását a fiatal pár. Szabó Krisztián és felesége három napja került az utcára, mert nem tudták fizetni az albérletüket. A környéken élők amiben tudnak, segítenek nekik.

„Kaját hoznak, adományt adnak. Sátrat is kaptunk tegnap, mert eddig egy nagyon kicsiben laktunk” – mondta a sátorban lakó férfi.

Betti egy ideje már csak alkalmi munkákat kap, férje pedig mentális betegsége miatt szinte semmilyet. Anyagi nehézségeik miatt két éves kislányukat Krisztián szülei nevelik. Azt mondják, gyermekük tartja bennünk a lelket.

„A kislányunk, a kislányunk. Az tartja teljes mértékben a lelkesedést bennünk, hogy igenis vissza akarjuk kapni. Dolgozni akarunk, lakást akarunk teremteni” - mondta Szabó Krisztiánné.

A házaspár egyelőre nem tudja, hogy meddig kell sátorban élniük. Most abban bíznak, hogy az asszony két héten belül munkába állhat egy elektronikai cégnél és akkor az első fizetéséből már ismét ki tudnak venni egy albérletet.

Győrben jelenleg több mint félezer hajléktalan él. Számuk évről-évre nő. Itt az átmeneti szálláson csak jó időben nincs teltház.

„A hajléktalanok száma elsősorban inkább az utcán növekszik, tehát ez figyelhető meg, illetve a benti létszámuk függ az évszaktól is. Nyáron általában kevesebben vannak az átmeneti szállón” - nyilatkozta Kálé Rita, a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat intézményvezető-helyettese.

A hajléktalanokat segítő szolgálat intézményeiben összesen 270-en férnek el. Mintegy 300 hajléktalan pedig nap mint nap az utcán éjszakázik.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:283

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3341

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com