A Zanati úton lévő, a hajléktalanok éjjeli menedékhelyéül és átmeneti szállásul szolgáló épület felújítása régóta időszerű volt. A 2000-es évek eleje óta a szociális intézmény vezetése visszatérő problémákkal küszködött: az éjjeli menedékhely csak a férfiak számára kínált elhelyezési lehetőséget, az alig húsz négyzetméteres szobák mindig túlzsúfoltak voltak, a téli időszakban a nappali melegedő kinyitása sem volt elégséges arra, hogy minden hajléktalan fedél alatt legyen éjszakára.
Az átmeneti szállás szobáiban méltatlan körülmények között voltak az emberek, a lakószobákhoz a fürdőszoba kivételével nem kapcsolódtak kiszolgáló helyiségek, kevés volt a mosó-főzőhely. 2003-ban kezdődött el az épület akadálymentesítési és rekonstrukciós programja, ami pénz hiányában megtorpant: a tetőtér beépítésére már nem került sor.
|
Az avató ünnepségen Stankovics Erika, a kft. ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket, beszélt a rekonstrukció előzményeiről, s arról, hogy a beruházás célja az volt, hogy az itt lakók emberhez méltó körülmények között lakhassanak, főzhessenek-moshassanak, éljék mindennapi életüket.
Dr. Ipkovich György polgármester avatóbeszédében visszaemlékezett a kezdetekre. - A rendszerváltás után az újonnan megalakult önkormányzat szociális bizottságának elnökeként én is itt voltam, a Zanati úton, amikor egy munkásszállóból hajléktalan szállót alakított ki a város. Kiterebélyesedett a szociális ellátó rendszer, fejlődött, olyannyira, hogy nem egy kezdeményezésüket később átvették más megyék is. Itt kell megemlíteni az intézmény korábbi vezetőjét, Horváth Olgát, akinek áldozatkész munkája nélkül nem lennénk most itt. -
Ezután Macoun Andrea szociális munkás olvasott fel egy rövid novellát, amelyet egy hajléktalan egy napját mutatta be. Az ünneplők ezt követően a bejárathoz vonultak, ahol a kifeszített nemzeti színű szalag átvágásával felavatták a megújult épületet. Az ünnepség pezsgős koccintással zárult, itt dr. Puskás Tivadar szombathelyi országgyűlési képviselő mondott pohárköszöntőt.
Később a vendégek bejárták az épület mindkét szintjét, beszélgettek a lakókkal. Megtudhattuk, hogy a 65 férőhelyes átmeneti szálláson minden hely foglalt. Itt egy plusz egy évig lehet lakni, ezidő alatt próbálnak a lakásproblémára megoldást találni a segítők. Az éjjeli menedékhely 25 fős.
Befejeződött az átmeneti szállás felújítása
- Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 3.4.2. Otthont az otthontalanoknak című pályázata keretében a Savaria Rehab-Team Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. 105 millió 704 ezer forintos támogatást nyert el
- A korszerűsítést követően 21, megfelelő kiszolgálóhelyiséggel ellátott lakószoba, négy közösségi helyiség, két terápiás szoba, négy konyha, valamint négy mosó-szárító helyiség várja a hajléktalan embereket
- A Zanati úti épületben 1 440 négyzetméternyi területet korszerűsítettek, a tavaly júliusban kezdődő beruházás összes költsége 112 millió 450 ezer forint volt
| < Előző | Következő > |
|---|
Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...
Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135
Read moreSzűkebb-tágabb szomszédságomban, a Józsefvárosb…
A hajléktalan ellátásban dolgozó szociális munkáso…
A koncepció bírálata radikális szociális munkás sz…
Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében kerül sor. Napirendi pontok 1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...
Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301
Read moreKedves Szervezetek! Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Tizek Tanácsa s…
Tisztelt Miniszter Úr! A „Tizek” – Hajléktalan Embereket Segítők Budapes…
Dr. Tapolczai Gergely a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviseleté…
Alulírottak, a „Tizek” Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, …
Helyszín: BMSZKI Dózsa György út 152. alatti épületének Klubhelyiségében (B…
A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...
Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:283
Read moreSzerbiában jelenleg nyolc–kilencszázezerre tehető a …
A 2008. októberében indított európai egy&uum…
Megszokott látvány, hogy a hajléktalanok újs…
Az ENSZ Emberjogi Főbiztossága megbízásáb&oa…
Sanyi ajánlott egy embert, aki biztos érdekel majd, mert a…
Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...
Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71
Read more2010. évtől kezdődően folyamatosan érkeztek panaszok Hi…
A bajai Cédrus Református Egyesített Szo…
A Fedél Nélkül 2004 februárja &oacu…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2 Tisztelt Kollégák! Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...
Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3341
Read moreEMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Proj…
EMLÉKEZTETŐ A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI R&Eacut…
Meghívó Tisztelt Kollégák! Szerete…