Nyugat-Dunántúl

A társadalmi szerepvállalás két példájával is szolgál a Second Hand Kft. A szombathelyi székhelyű cég hajléktalanokat segít és sportrendezvényt szervez.

Eőry Csaba, a Second Hand Kft. menedzsere és Stankovics Erika, a hajléktalan-ellátással megbízott szombathelyi, önkormányzati tulajdonú vállalkozás, a Savaria Rehab-Team Kft. ügyvezetője ma, a sajtó jelenlétében írta alá azt a megállapodást, amelyben a Second Hand vállalta, hogy egy éven keresztül tíz hajléktalan embernek biztosít igényeik szerint öltözetet.

Eőry Csaba elmondta, hogy azért választották a hajléktalanok segítését, mert ez az a terület – a szóba jöhető támogatási lehetőségek és igények közül – amelyik a legmostohább helyzetben van. Szerettek volna úgy segíteni, hogy az látható, követhető legyen. Reményei szerint azzal, hogy megfelelő öltözetet biztosítanak hajléktalanoknak, hozzájárulnak ahhoz, hogy pártfogoltjaik vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba.

- Megfelelő ruha nélkül munkát keresni vagy tanfolyamra járni nem lehet – mondta Stankovics Erika, a Savaria Rehab-Team vezetője. Olyan emberekhez jut el a ruha-adomány, akik részt vesznek egy most induló, társadalomba való visszailleszkedést szolgáló programban. Az igazgató hangsúlyozta azt is, hogy a látszat ellenére azok a hajléktalanok vannak kevesebben, akiket az utcán látunk, – Szombathelyen legalább is – az otthon nélkül maradt emberek túlnyomó többsége nem marad fedél nélkül.

A kezdeményezést üdvözölte, és a város nevében megköszönte dr. Prugberger Emil, Szombathely egészségügyi bizottságának elnöke. Úgy gondolja, ez a támogatás azt is szolgálja, hogy a legnehezebb sorsú emberek tudják, nem maradtak magukra a bajban, ez motiválhatja őket abban, hogy saját sorsukon változtassanak.

A Prugberger Emil a Second Hand másik kezdeményezését is a város polgárainak figyelmébe ajánlotta. Ez egy egész napos rendezvény, melynek középpontjában a sport és az egészségmegőrzés áll. A képviselőtől megtudtuk, ő triatlonista szenvedélyét köszönheti egy hajdani tömegsportrendezvénynek, mozgalomnak, az olimpiai ötpróbának. A szombati rendezvényen kerékpározni és futni fog.

A II. Sport és Egészségnapot Ilyés Krisztina szervező nem csak az örökmozgóknak, hanem az alkalmanként sportolóknak is ajánlotta. Ők a hobbi kategóriában indulhatnak, az egyébként minden korosztálynak meghirdetett futamokon. A testmozgás mellett az egészségpark is nagy érdeklődésre számíthat. Itt szűrővizsgálatokon vehetnek részt az érdeklődők, sor kerül véradásra, és különböző egészségmegőrzést szolgáló tanácsadásra is.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:283

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3341

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com