Nyugat-Dunántúl

Csütörtökön zárókonferenciával ünnepelték a zanati úti éjjeli menedékhelynek, és átmeneti szállásnak a korszerűsítését, ami uniós forrásból valósulhatott meg.
A konferencián Stankovics Erika, a Savaria Rehab- Team Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte a résztvevőket, és bemutatta az ellátó rendszert az 1992-ben megnyitott Segítőháztól egészen a most megvalósult beruházásig, fejlesztésekig.

Jelenleg körülbelül negyven fő él Szombathelyen az utcákon, ebből mintegy tizenöt fő nem veszi igénybe az ellátórendszer nyújtotta lehetőségeket. A bekerüléshez, az emberi együttélés alapvető szabályait kell csak betartaniuk, és egy tüdőszűrő vizsgálaton kell résztvenniük.

Az utcai szociális munkások információt nyújtanak az ellátórendszerről a hajléktalanoknak - meséli Stankovics Erika, miközben az intézmény is információt kap a Szombathelyen, sőt a megyében élő hajléktalan emberekről is. Igénybe vehetik az éjjeli menedékhelyet, ahol tisztálkodhatnak, kimoshatják a ruhájukat.

Az átmeneti szállásokon élők rehabilitációs programokon vesznek részt, hogy változtatni tudjanak az életvitelükön. Az önálló életre képes emberek, utógondozás mellett albérletbe költözhetnek.

Az uniós forrásból felújított zanati úti épület immár kilencven férőhelyes, ebből hetven főt tudnak elhelyezni az átmeneti szálláson. Bővült a parkoló, akadály-mentesítették az épületet, közösségi helyiségeket, konditermet alakítottak ki. Többek között lecserélték a fűtési rendszert, a nyílászárókat, lett lift, orvosi és beteg szoba. Két terápiás szobát is létesítettek.

Szóljon hozzá!

Kérlek csak a cikk témájához kapcsolódó hozzászólást küldj.


Biztonsági kód
Frissítés

Int.ker.TESZT

ÁLLÍTSUK MEG A HOMOFÓBIÁT!

 

Kommentek

Pályázatfigyelő

 

www.pafi.hu

Rólunk

UTCAI GONDOZÓ SZOLGÁLATOK ORSZ…

Két fős jelenleg is aktív csapatok jelentkezését várjuk, az ország egész területéről... Minden csapatnak szükségeltetik egy utcázásra jól felkészített autó. Egy szolgálat több csapatot is indíthat. Regisztrációt csak olyan Utcai...

Be the first to comment! 2011 szept. 30 Hits:2135

Read more

Tizek

Tizek következő rendes ülése

  Meghívó Kedves Szervezetek! Szeretettel meghívunk a Tizek következő rendes ülésére, melyre 2012. március 12-én, hétfőn, 13 órai kezdettel a BMSZKI büfé helyiségében  kerül sor.   Napirendi pontok   1) Utcai gondozó szolgálatok - adatszolgáltatási kötelezettség (Információcsere) 2) I./2000. SZCSM...

Be the first to comment! 2012 márc. 07 Hits:301

Read more

Nemzetközi

The Guardian: többet kell tenn…

A brit közegészségügyi szolgálatnak (NHS) többet kell tennie a hajléktalanok egyre növekvő száma ellen - figyelmeztetett jelentésében az egészségügyi szervezet szövetsége. A kórházakat képviselő NHS Szövetség hangsúlyozta, hogy a hontalanok nagy...

Be the first to comment! 2012 ápr. 18 Hits:283

Read more

Belföld

Akció a hajléktalanokért

Közismert emberek fotóinak megvásárlásával támogathatják a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány munkáját a segíteni szándékozók a Mosolyogj hangosan! elnevezésű akcióban. Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman...

Be the first to comment! 2012 máj. 23 Hits:71

Read more

TÁMOP

Meghívó Regionális Szakmai Mű…

Meghívó Regionális Szakmai Műhelyre FogLak Projekt – TÁMOP 5.3.2   Tisztelt Kollégák!   Szeretettel meghívunk Mindenkit - a 2008-ban megkezdett regionális hajléktalan foglalkoztatási-lakhatási műhelymunka folytatásaként -...

Be the first to comment! 2011 máj. 12 Hits:3341

Read more

Regionális hajléktalan ellátók diszpécserszolgálatai és hajléktalan ellátással kapcsolatos információs oldal.
A beküldött hírek, cikkek és fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenűl tükrözik a tulajdonos álláspontját, minden egyes hozzászólás a szerző saját véleménykifejtése, amelynek tartalmáért a fórum üzemeltetője nem vállal felelősséget. (2007-2012)
A domain nevek és az oldal tulajdonosa: Buzás Endre 2007-2012 ©

http://diszpecserportal.huhttp://otthontalanok.hu, http://hajléktalan.hu, http://latszom.com