Nyugat-Dunántúl

A hajléktalanná vált emberek sorsára hívja fel a figyelmet a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve alkalmából a Civil Forrás Alapítvány vasárnap Győrött.

A Hajléktalanok éjszakája elnevezésű hétvégi esemény a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatásával megvalósuló programsorozat része - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A megyeháza előtti téren vasárnap délután induló program keretében bemutatják Harcsás Judit Pokoljárók című riportkötetét.

A Kisalföld napilap újságírója legújabb könyvében szegény sorsú embereket, hajléktalanokat szólaltat meg, a történeteiken keresztül felvillantja a kilábalás lehetőségét is.

A szerző a kötetben közzéteszi azoknak a szervezeteknek az elérhetőségét, amelyek tanácsot, segítséget tudnak nyújtani a bajbajutottaknak.

A rendezvényen fellép a győri hajléktalanszállón élőkből verbuválódott Acapella Kórus és a RomUngro fiúk kettőse. A késő estébe nyúló program ételosztással zárul. Győrött becslések szerint körülbelül ötszáz hajléktalan él.

Az ENSZ Közgyűlése 1992-ben nyilvánította október 17-ét a szegénység elleni küzdelem világnapjának, Magyarországon az évfordulóról 1996 óta emlékeznek meg.